Kezdőlap Ingatlan Egy év alatt negyedével drágultak a budapesti albérletek
No menu items!

Egy év alatt negyedével drágultak a budapesti albérletek

A lakbérek országos átlagban 23 százalékkal, Budapesten 25 százalékkal nőttek júliusban az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az egy hónappal korábbihoz képest országosan 2,3 százalékkal, Budapesten 3 százalékkal emelkedtek a kiadó lakások bérleti díjai.

Bár a nominális díjak idén márciustól mind országosan, mind Budapesten magasabbak voltak a 2020. januári csúcsnál, reálértéken a kínálati díjak továbbra is elmaradtak a járvány előtti szinttől. A fogyasztóiár-indexet figyelembe véve idén júliusban országosan 4,0, Budapesten 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak a reállakbérek, mint 2020 januárjában – közölte a KSH.

Az előző hónaphoz mérten leginkább a budai nem hegyvidéki kerületekben – 4,6 százalékkal – és a pesti belső kerületekben – 4,1 százalékkal – emelkedtek a lakbérek. A budai hegyvidéki kerületekben 2,5 százalékos, a pesti átmeneti kerületekben 3,0 százalékos, a pesti külső kerületekben pedig 1,0 százalékos volt a növekedés.

Balogh László

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy sorrendben harmadik hónap volt a július, amikor az országos lakbérek több mint 20 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az áremelkedés lassulást mutat, a havi szinten mért 2,3 százalékos országos és 3 százalékos fővárosi júliusi adat elmarad a júniusi 3,8 és 4 százalékos mutatótól – jegyezte meg.

A szakértő arra is kitért: a kínálat augusztusban látott bővülése azt vetíti előre, hogy a bérleti díjak drágulási üteme tovább lassulhat.

Az ingatlan.com elemzése szerint augusztusban a budapesti kerületekben 120 és 295 ezer forint között mozogtak az átlagos bérleti díjak.

A megyeszékhelyek közül Székesfehérváron voltak a legmagasabbak az árak, ahol 160 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, majd Győr és Veszprém következett 150-150 ezer forinttal. A legdrágábbak között volt még Debrecen 136 ezer, valamint Szeged 130 ezer forintos átlagdíjjal. Ezekben a városokban 13-30 százalékos drágulás ment végbe egy év alatt.

A legolcsóbb megyeszékhelyek közé sorolható Salgótarján, Békéscsaba és Kaposvár is, ám ezek 90-97 ezer forintos átlagos bérleti díja is 21-29 százalékos emelkedést tükröz egy év alatt – jelezte az ingatlanközvetítő cég.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kijött a rendelet: kötelező marad, de teljesen átalakul az energetikai tanúsítvány 

Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.

Pánikhangulat uralkodott el a gazdálkodókon egy új kötelezettség miatt

Január 1-je óta a Nébih felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót. A naponta akár több órát is felemésztő adminisztrációs feladat a permetezési szezonban hatalmas terhet ró a gazdákra, amit sokan próbálnak áthárítani a növényorvosokra, holott ez nem az ő dolguk lenne.

KSH: visszaestek a beruházások az év elején

A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 1,0 százalékkal nőtt. A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  

Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar

A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte a korábbi 468 milliárdról 750 milliárd forintra az ágazat fejlesztésére fordítható forrásokat – mondta Nobilis Márton.

Hírek

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.