Kezdőlap Hírek Egy éve nem járt ilyen magasan az olaj ára
No menu items!

Egy éve nem járt ilyen magasan az olaj ára

Tavaly január óta első alkalommal lépte át a 60 dolláros küszöböt az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hétfőn az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Elsősorban amiatt, hogy a legfontosabb kitermelők csökkentették a kínálatot, az újabb amerikai gazdaságösztönző intézkedések pedig fellendíthetik a keresletet.

Az áprilisi határidős jegyzésben a Brent 60,26 dolláron érte el eddigi napi maximumát, amely 92 centtel, 1,55 százalékkal több a pénteki záróárnál. Délután fél három körül 74 centes emelkedéssel, 60,12 dolláron állt a jegyzés.

Illusztráció: Alekszej Andronov/TASZSZ

A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta márciusi szállításra ugyancsak több mint egyéves csúcsra drágult, hordónként 57,67 dollárba került eddigi napi maximumán, ami 1,44 százalékkal haladja meg a pénteki zárást. Délután fél háromkor 57,62 dolláron, 1,35 százalékos pluszban állt a jegyzés.

A múlt héten a Brent 7,8 százalékkal, a WTI pedig 8,9 százalékkal drágult. Az áremelkedés egyik fő hajtóereje a kínai kereslet bővülése.

A február 5-i adatok szerint 127 olajszállító hajó – az utóbbi fél évben egyszerre a legtöbb – tartott kínai kikötőkbe, több mint 250 millió tonna nyersolajjal feltöltve. Kína legutóbb tavaly áprilisban vásárolt ilyen nagy mennyiségben nyersolajat rendkívül alacsony áron, nem sokkal azelőtt, hogy története során először negatívba fordult a WTI ára az éppen kifutó határidős jegyzésekben.

Az olajpiacon tovább szűkült a rés a kínálat és a kereslet között, miután Szaúd-Arábia jelezte, hogy februárban és márciusban a nagy kőolajexportáló országok megállapodásában szereplő vállalásánál is nagyobb mértékben fogja vissza a kitermelést.

Felfelé hajtja az árakat az is, hogy a dollár gyengült hétfőn a legtöbb devizához képest, így a dollárban denominált nyersanyagokat olcsóbban tudták beszerezni a más devizával fizetők.

A befektetők feszült figyelemmel követik a Joe Biden amerikai elnök által meghirdetett, 1900 milliárd dollár értékű gazdaságösztönző csomag körüli fejleményeket, a várakozások szerint még februárban jóváhagyja a kongresszus.

Támogatja az olajárakat az is, hogy megfogyatkoztak azok a remények, miszerint az új amerikai kormányzat feloldhatja a szankciókat és Irán hamarosan visszatérhet az olajpiacra.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Hirdetés

Hírek

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.

A bankok pedig egyre több pénzzel várják a diákokat

Tegnap este tették közzé a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, diákok tízezrei tudták meg, hogyan alakul az életük szeptembertől. Azok számára, akik hamarosan megkezdhetik egyetemi vagy főiskolai tanulmányaikat, elengedhetetlen lesz egy saját bankszámla megnyitása. Ezt a bankok is tudják, ezért minden évben egyre vonzóbb akciókkal próbálják meg a fiatalokat rávenni a számlanyitásra. A jutalom a kedvező számlavezetési feltételek mellett akár több tízezer forint is lehet, érdemes élni a lehetőséggel.

A termelői piacok élményt is kínálnak

Több, mint 300 helyi termelői piac működik hazánkban, ahol a vásárlók közvetlenül a termelőtől juthatnak hozzá a kiváló minőségű, friss, szezonális hazai élelmiszerekhez. A termelői piacok a rövid ellátási lánc egyik legalapvetőbb szereplői, megkönnyítik a kistermelők által megtermelt alaptermékek, és az azokból előállított élelmiszerek eljuttatását a fogyasztókhoz, a csomagolásmentes termékekkel pedig hozzájárulnak az általános fenntarthatósági törekvésekhez.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.