Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Elérte a 30 milliárd forintot a vállalati e-autó programban igényelt összes támogatás
No menu items!

Elérte a 30 milliárd forintot a vállalati e-autó programban igényelt összes támogatás

A kormány járművenként 2,8-4 millió, cégenként akár 64 millió forint állami hozzájárulással segíti a hazai gazdasági társaságok flottáinak zöldítését. A megpályázott összes forrásmennyiség a legfrissebb adatok szerint már meghaladja a 30 milliárd forintos teljes keretösszeget – tájékoztatott szerdai közleményében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.

Hozzátette, hogy érdemes még pályázni, hiszen a korábban benyújtott igények közül nem mindegyik felelt meg a kiírásnak, azaz marad még pénz újabb jelentkezőknek. A közelmúltban meghosszabbított határidő szerint újabb kérelmeket 2025. december elsejéig lehet benyújtani.A  tavaly februárban elindult programban egy vállalkozás foglalkoztatottjai számától függően 1-16 klímabarát személyautó, tehergépkocsi vagy kisbusz megvásárlásához kaphat támogatást. Egy jármű beszerzési költségéből az akkumulátor teljesítményéhez igazodva legfeljebb 4 millió forintot vállal át az állam, jelentősen mérsékelve a hagyományos hajtású autók árelőnyét.

A pályázat tehát egy gazdasági társaság járműparkjának környezetbarát korszerűsítését akár 64 millió forinttal segítheti. A sikeresen pályázók nemcsak a vételen spórolnak, a tiszta és csendes autók üzemeltetése-karbantartása is olcsóbb, mint a benzineseké, dízeleseké – jegyezte meg.

Az államtitkár összegezte: az eddig beérkezett 6688 kérelemben 7749 gépkocsihoz kértek támogatást a vállalkozások. A legnépszerűbb járműkategória a személyautóké 6086 darabbal, de sokan vásárolnak kisteherautókat is (1644). Mostanáig több mint 5000 cég örülhet a számára kedvező támogatói döntéseknek. A nyertesek az eddig megítélt 22,7 milliárd forintból mintegy 12 milliárd forintot kézhez is kaptak. A márkák közük a BYD a legkeresettebb (1629 darabbal), a típusok kedveltségi rangsorának éllovasa a Tesla Model Y (830 darabbal). Hangsúlyozta, hogy bár az igénylések értéke elérte a teljes keretösszeget, a benyújtási lehetőséget egyelőre nem függesztik fel.

A cégek továbbra is pályázhatnak a részvételi feltételeknek nem megfelelő vagy különböző okokból visszavont kérelmek miatt szabadon maradt forrásokra.

A népszerű program jóvoltából az elmúlt hónapban (közel 3000) és az idei első negyedévben (mintegy 7000) is rekordszámú e-autót állítottak forgalomba zöld rendszámmal Magyarországon. A tisztán elektromos gépjárműflotta márciusban túlnőtte a 77 ezres darabszámot. A leginkább környezetkímélő állomány 2020 elejéhez képest ezzel már több mint tízszeresére gyarapodott – hangsúlyozta Czepek Gábor a közlemény szerint.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás