Kezdőlap Cégvilág Elindult a Digi mobilszolgáltatása
No menu items!

Elindult a Digi mobilszolgáltatása

A Digi elindította mobil telekommunikációs szolgáltatásait a magyarországi piacon saját mobilhálózatán, amit az elmúlt négy évben jelentős tervezési, beruházási és kivitelezési folyamatok eredményeként hozott létre.

Ezzel a Digi portfóliója teljessé vált, a vezetékes – kábeltelevízió, vezetékes internet, vezetékes telefon – szolgáltatások és a műholdas televízió mellett a mobil (hang és adat) szolgáltatásokat is tartalmazni fogja.

A Digi folyamatosan fejleszti mobilhálózatát és több ütemben bővíti lefedettségét. Dragos Spataru, a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. ügyvezetője, az Invitel Zrt. vezérigazgatója a közleményben hozzátette: azokra a területekre fektetnek hangsúlyt, amelyek a legfontosabbak a mobil szolgáltatásukat választó ügyfeleknek.

Kezdetben csak azokon a településeken lesz hozzáférhető a szolgáltatásuk, ahol a beltéri lefedettség is előrehaladott állapotban van, a kültéri lefedettség sok településen, valamint fontosabb autópályákon és közutakon már elérhető. A cég folyamatosan frissíti a  honlapján található lefedettségi térképet.

A Digi a mobiltelefon szolgáltatása indulásától sajátmárkás telefonokat tesz elérhetővé.

A szolgáltató hálózata a 4G technológiát és a 2G szabványt is használja, hogy a hangszolgáltatások esetében biztosítsa a kompatibilitást a korábbi, már használatban lévő telefonokkal. A Digi 5G szolgáltatásokat is tervez fejleszteni – közölték.

A Digi a hálózat elindításától az év végéig elérhető kedvezményes ajánlatot nyújt lakossági ügyfeleinek. Az ajánlat a legalább egy vezetékes vagy műholdas szolgáltatást igénybe vevő Digi/Invitel ügyfelek számára érhető el.

A kedvezményes ajánlat hűségidő vállalása nélkül vehető igénybe, így az ügyfelek szabadon dönthetnek az előfizetés időtartamáról.

A kedvezményes ajánlat havidíjat nem tartalmaz, az ügyfelek csak a felhasznált szolgáltatásokért fizetnek.

A Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. a Bukaresti Értéktőzsdén jegyzett Digi Communication N.V. magyarországi leányvállalata.

A Digi csoport Magyarországon, Romániában, Spanyolországban és Olaszországban van jelen. A Digi Kft. a magyarországi piacon 1998 óta van jelen. A társaság 2018 májusában irányítást szerzett a magyar telekommunikációs piac egy másik, szintén meghatározó szereplője, az Invitel Távközlési Zrt. felett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás