Kezdőlap Mozaik Elmaradt az egyezség. A kormány dönthet a minimálbér-emelésről 
No menu items!

Elmaradt az egyezség. A kormány dönthet a minimálbér-emelésről 

A szociális partnerek nem tudtak megállapodni a 2019. január 1-jén hatályba lépő minimálbér és garantált bérminimum mértékében, elképzelhető, hogy jövő héten a kormány határoz a béremelésről – összegezték a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) munkaadói és munkavállalói oldalának  képviselői a tárgyaláson történteket.

Jelenleg a minimálbér bruttó 138 ezer forint, a bérminimum pedig 180 500 forint.

Zs. Szőke Zoltán az ÁFEOSZ-Coop elnöke emlékeztetett, hogy a bértárgyalások kezdetén a munkaadók mindkét bérelemre 5-5 százalékos emelést javasoltak, ezt azonban a szakszervezetek nem fogadták el. A héten kedden a VKF-en a kormány képviselői nélkül tárgyaltak a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek. Az ülésről a kormányoldal a szociális partnerek kérésére távol maradt  – tette hozzá.

A Magyar Idők információi szerint a zárt ajtós tárgyaláson a munkáltatókat képviselő szervezetek a korábbi ajánlatukat módosítva 8-8 százalékos emelést javasoltak, két évre, azaz 2019. január 1-jével és 2020. január 1-jével is vállalták volna a 8-8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést.

Zs. Szőke Zoltán az MTI-nek megerősítette, hogy a szakszervezetek a munkaadók új ajánlatát sem fogadták el. 

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt két évben a garantált bérminimum esetében már majdnem 40 százalékos emelés történt, ha a mostani értékét (bruttó 180 500 forint) újabb több mint 10 százalékkal növelik, akkor a bérelem bruttó értéke már meghaladja a 200 ezer forintot. Ennek az összegnek, illetve a megemelt minimálbérnek a kifizetése azonban épp a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozásokat, az ágazatokat tekintve pedig a kereskedelmet, a feldolgozóipart, az építőipart és a mezőgazdaságot érinti a legsúlyosabban – mutatott rá.

A szervezet elnöke rendkívül szerencsétlennek nevezte a helyzetet. Most patthelyzet alakult ki, ezért véleménye szerint reális esély van arra, hogy a megegyezés hiányában a jövő szerdán a kormány határoz a kérdésben. Zs. Szőke Zoltán ugyanakkor kiemelte, hogy a munkaadói oldal nem zárkózik el a további tárgyalások elől.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke arról számolt be az MTI-nek, hogy csak kétszámjegyű béremelést tudnak elfogadni, ezért javasolták a jövő évi minimálbér 13, valamint a garantált bérminimum 15 százalékos emelését.

A szakszervezeti vezető elmondása szerint a munkaadói oldal képviselői úgy érveltek, hogy ajánlatuk nem tudja elérni a két számjegyű tartományt. Kordás László azonban úgy vélte, hogy a magyar gazdaság jelenlegi állapota elbírja az általuk javasolt béremelést.

A szakszervezeti vezető sérelmezte, hogy amíg az egyeztetéseken a partnerek “befeszültek” és nem tudnak megállapodni, a kormány  nem segíti a helyzet megoldását.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az árréscsökkentés hétfőtől a háztartási cikkekre is kiterjed

A kormány a magyar családok és nyugdíjasok védelme érdekében minden eszközével fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben. Hétfőtől az árréscsökkentés a nem élelmiszer-jellegű termékekre is kiterjed. A drogériákban 30 termékkategóriában, így háztartási- és vegyiáruk, tisztálkodási és szépségápolási cikkek esetében az árrés 15 százalékra csökken - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium

Fél évszázad után lecserélik a vonalkódokat

Megérkeznek az új generációs QR-kódok a fekete-fehér „csíkos” vonalkódok helyett

2 nap az élet: Keddig lehet rendelkezni a civil szervezetek, vallási közösségek támogatásáról

"Itt az szja-bevallás és az 1+1 százalékos rendelkezések véghajrája", keddig lehet rendelkezni a civil szervezetek és a vallási közösségek támogatásáról - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Még egy napig lehet módosítani az szja-bevallási tervezetet

Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, aki nem módosít a tervezetén, annak - az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve - a kiajánlott tervezete lesz az érvényes bevallása
Hirdetés

Hírek

Fél évszázad után lecserélik a vonalkódokat

Megérkeznek az új generációs QR-kódok a fekete-fehér „csíkos” vonalkódok helyett

2 nap az élet: Keddig lehet rendelkezni a civil szervezetek, vallási közösségek támogatásáról

"Itt az szja-bevallás és az 1+1 százalékos rendelkezések véghajrája", keddig lehet rendelkezni a civil szervezetek és a vallási közösségek támogatásáról - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Még egy napig lehet módosítani az szja-bevallási tervezetet

Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, aki nem módosít a tervezetén, annak - az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve - a kiajánlott tervezete lesz az érvényes bevallása

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit