Kezdőlap Címkék TOP5

TOP5

Bankolás. Nyugaton is sok a rejtett költség. Az EU lépni készül

 A jegybanki alapkamatok minimálisak, sok országban pedig negatív, a jelzáloghitelek kamata csökken, folyósításuk kevés profitot hoz, a pénzintézetek a bankolási díjak emelésével akarnak pénzt...

Falusi csok. Évi tízezer igénylésre számít a Takarék Csoport

A Takarék Csoport elemzői szerint három év alatt 30 ezer család mintegy 150 milliárd forint értékben részesülhet a falusi családi otthonteremtési kedvezményben.

A mediáció erőforrásokat szabadít fel – interjú Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszterrel

Az Igazságügyi Minisztérium elkötelezett abban, hogy az alternatív vitarendezés, ezen belül is a mediáció ismertsége növekedjen – fejtette ki AzÜzlet.hu-nak Dr. Trócsányi László. igazságügyi miniszter, aki a közelmúltban vehette át a Magyarországi ELSA Egyesületek Szövetsége és a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által alapított Mediációért Díjat. A cél az – tette hozzá -, hogy a cégek hatékonyságnövelését is elősegítő mediáció mai, minimális aránya évente legalább 50-100 százalékkal növekedjen.

Határérték. Drága az e-autó, sokan kocsi nélkül maradhatnak

VW Polo és Up, Opel Adam és Corsa, Renault Twingo és Fiat 500 - a környezetet legkevésbé károsító autók. Mégis a klímavédelem áldozatai lehetnek. A hagyományos meghajtású kisautók nem felelnek meg a határétékeknek, az azokat teljesítők pedig túl drágák lesznek?

Keletről nyugatra, délről északra – orvosexodus Európában

Van olyan német kórház, ahol az orvosok háromnegyede külföldi. A kamara elnöke etikátlannak tartja a külföldi doktorok toborzását. Magyarországot évente közel ezer orvos hagyja el. Ugyanennyi nyugdíjba megy, de csak hétszáz friss diplomással számolhatunk. Az egész kontinens orvoshiánnyal küzd. 2020-ig 230 ezer doktor elvesztésével kell számolnunk.   

Jön az európai árfolyamnyereség-adó!

A tagállamok többsége régóta szerette volna, de kisebbségük blokkolta. A pénzügyminiszterek brüsszeli ülésén megszületett a kompromisszum. Még az idén jön az új adó. A digitális reklámok után fizetendő európai közteher mellett viszont nem volt többség a pénzügyminiszterek között.

Az üzemanyag ára és az olajpolitika – Amerika önellátó lesz

Az USA olaj kitermelésének látványos növekedése és Amerika közel-keleten tapasztalható politikai aktivitásának csökkenése egyre nyilvánvalóbb. Ebből a szempontból is van jelentősége annak, hogy két amerikai óriáscég bejelentette: jelentősen növeli  palaolaj kitermelését – derült ki  Pletser Tamás az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője.

Budapesten is elvitte a show-t az üzleti filozófia bőrdzsekis pápája

Hívták már Rock and Roll Platónnak, sőt Digitális Jézusnak is. Sokan a 21. századi üzleti filozófia egyik legjelentősebb úttörőjének tartják, könyveiben és előadásain a fejlődés következő, általa kvantumgazdaságnak nevezett lépcsőfokát vizsgálja. Anders Indset norvég üzleti filozófus AzÜzlet.hu-nak adott interjújában néhány fontos részletet is megvilágít. 

Gyógyír a munkaerőhiányra – Konszolidáció és digitális robbanás előtt az építőipar

Most, hogy a piac Magyarországon is legalább a következő három évben biztos, hogy növekedési pályán tartja az építőipart, itt az ideje annak, hogy a magyar építőipar a versenyképesség és a tékonyságnövelő lépéseket megtegye. Koji László az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke szerint a fejlesztési kényszer konszolidációt teremt az ágazatban, de a munkaerőhiányra a korszerű gépek beszerzése és a digitalizáció hozhat megoldást.

Magyarok Németországban – 12 órás takarításért fél minimálbér

Az ágy megvetve, a padlószőnyeg kiporszívózva, a fürdő fertőtlenítve. A szoba száz euró éjszakánként. Átlagos ár egy középkategóriás hotelben. Akinek a tisztaságot köszönhetjük, a szobaasszonyok rossz körülmények  között laknak, hosszú műszakban dolgoznak, túlórapénz nélkül - a törvényes bér töredékéért. Mindez a gazdag, magát szociális piacgazdaságként definiáló Németországban!

A HR-t is utolérte a mesterséges intelligencia – de nem kell tartani tőle

Mindössze hat év és a humán feladatok hatvan százaléka már automatizálva lesz, szól a jóslat. Szakemberek szerint a befogadó készségen is múlik, hogy mindez milyen változást hozhat az egykor személyzetisnek, majd humán erőforrás menedzsmentnek hívott HR területre. A változástól a munkavállalók, de a munkaadók is tartanak. Erről kérdezte AzÜzlet.hu Majoros Gábort, az SAP HR megoldásokért felelős szektorvezetőjét.

A Wall Streetre is kriptopénzzel fizetne!

Az elszánt Bitcoin-ellenes JP Morgan is saját kriptovalutát hozott létre. A JPM-Coin is blokklánc alapú, de állítólag kiküszöböli a kriptopénzek egyik legnagyobb veszélyét, az...

A digitális alulképzettség ellen a Google offline is dolgozik

Messze állunk a digitális társadalomtól. Az Európai Unió felméréséből az is kiderült mennyire: az utolsó között vagyunk az EU-ban. Boros Botond, a Google magyarországi marketing igazgatója azt is elmondta, hogy változóban van a digitális analfabétizmus fogalma, és hogy miért nem szabad félni a digitális változástól, noha itthon jellemzően az online témában is az offline megoldásokat keresik honfitársaink. Interjú.

Németország – Magyar munkások élnek rabszolgasorban

A németek szeretik a húst és az alacsony árakat, no meg a spórolást. Mindennek az árát a 100 ezer húsipari dolgozó, de elsősorban a 40 ezer kelet-közép-európai, közöttük sok magyar fizeti meg - rabszolgamunkával.  Petrus Szabolcs németországi riport-összefoglalója.

Visszatért a család – egyenesbe állt a cég

Van aki arra vágyik, hogy jó időben, jól adja el a családi cégét. Van aki arra, hogy a gyermekei vigyék tovább azt. Somogyi Jánosnak, az elektronikai termék kereskedelemmel foglalkozó Somogyi Elektronic kft. alapítójának mindkettő sikerült. Nem is akárhogyan.

Airbnb – szidják, ellenzik, üldözik, de használják

Ahány város, annyi probléma az Airbnb-vel: Budapest belső kerületeiben a lakóházak nyugalmának megzavarása és az utcai hangoskodás, a német városokban a feszült bérlakáspiaci helyzet továbbélezése, Amerikában az adóelkerülés. Sokan tiltakoznak, de még többen használják a közvetítőportált, az Airbnb-t. Alapítása, 2008 óta mintegy 400 millióan. Az Airbnb már csak nevében (airbad-and-breakfast = felfújható ágy és reggeli). Körkép.

Lezuhant az olajár – némi korrekcióra azonban számítanunk kell!

Tavaly az utolsó negyedévben 40 százalékkal csökkent a kőolaj világpiaci ára. Január elején egyaránt 10 forinttal olcsóbb a dízelolaj és a benzin a hazai kutaknál. Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője szerint a hazai fogyasztók az év első részében a mostani, alacsonyabb árakra számíthatnak, de enyhébb emelkedés azért várható.

Stresszkezelés. „Lazítani, próbálj meg lazítani”

A Karácsony és az újesztendő környéke többnyire a pihenésé, a lazításé. Ilyenkor kevesebb stressz, izgalom ér bennünket és arra is lehetőség nyílhat, hogy kipihenjük, kiengedjük az egész évi munkahelyi idegeskedéseket, feszültségeket. Persze ha ismerjük a szervezeti pozitív és negatív stressz okait, jelenségét, megnyilvánulásait, azok megelőzését, kezelését, „levezetését”, akkor nem kell a stressz oldással az esztendő végéig várni.

A minimálbér 2019-ben és 2020-ban is 8 százalékkal nő

Kétéves bérmegállapodást fogadtak el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, amely szerint 2019. január 1-jétől  és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege.

Az ABBA visszautasította az 1 milliárd dolláros ajánlatot, de most visszatér

A svéd ABBA nemcsak slágergyáros volt, a bevételek tekintetében is maradandót alkotott: a zenekar karrierje során több mint 2 milliárd dollárt keresett. A beígért nagy visszatérés, a 2018 decemberére ígért két új dal ugyan már csak a bonyolult technikai megoldások miatt is  késik, de a rajongóknak megéri várni. (+Exkluzív interjú Björn Ulvaeus-szal)

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.