Kezdőlap Építőipar Építőipari kilátások: van tere a növekedésnek
No menu items!

Építőipari kilátások: van tere a növekedésnek

Más ágazatokkal szemben az építőipart alig sújtotta a járványügyi intézkedések gazdasági hatása, és mivel az új lakások iránt fokozódó kereslet mutatkozik, az épületépítéseknél van tere a növekedésnek – kommentálták elemzők a KSH jelentését.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint áprilisban az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése márciushoz mérten 1,3 százalékkal mérséklődött, a tavaly áprilisi magas bázishoz viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent. Az épületek építése 1,4 százalékkal, az egyéb építményeké 2,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Áprilisban lassult az építőipar visszaesése a márciusi 5,2 százalékos havi, és 3,4 százalékos éves csökkenés után.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője megállapította, hogy az iparral vagy a turizmussal szemben az építőipart csak mérsékelten érintették a koronavírus miatt bevezetett kijárási korlátozások, márciushoz képest az ágazat teljesítménye csak kismértékben csökkent.

A szerződésállomány csökkenését egyrészt az uniós források kifutásával magyarázta és azzal, hogy a gazdasági helyzetre tekintettel több megrendelő is inkább elhalaszthatja vagy átütemezi beruházásait. Ebben a helyzetben az állami megrendelések felpörgetésével, illetve a barnamezős övezetekben bevezetendő, a lakásépítésekre vonatkozó 5 százalékos áfakulcs adhat lökést az ágazatnak – fűzte hozzá a Századvég elemzője.

Horváth András

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy más iparágakhoz képest a márciustól életbe lépett korlátozások az építőipart kevésbé érintik. Az viszont látható, hogy sok vendégmunkás hazatért a korlátozások előtt, aminek lehet negatív hatása, de az immár fokozatosan megnyíló határok miatt ez is enyhülhet. Ezt ellensúlyozhatja, hogy Nyugat-Európából visszaáramlik a magyar munkaerő.

A rendelésállományok alapján továbbra sem látszik probléma az ágazat kilátásait illetően. A volumen némi csökkenése az egyéb építményeknél látszik az uniós források kifutásával párhuzamosan, de pont ez az alág lehet ahol a kormányzat a következő időszakban gazdaságélénkítési céllal új beruházásokat indíthat a kereslet stabilizálása érdekében.

Balogh László

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a korábbi lendületes fejlődés utáni megtorpanás részben a magas bázissal magyarázható. Az épületépítéseknél van tere a növekedésnek, legalábbis a lakásépítési szegmensben, mivel az új lakások iránt fokozódó kereslet mutatkozik.

Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint június első két hetében az eladásra hirdetett új lakóingatlanok iránti érdeklődés márciusi mélyponthoz képest megtriplázódott és 28 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szakember szerint a készülő rozsdaövezeti lakásépítési program, lendületet adhat a társasház-fejlesztéseknek. Várhatóan két-három hónapon belül jelölhetik ki azokat a területeket, amelyeken megindulhatnak a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfával eladható rozsdaövezeti lakások. Az a kérdés, hogy mekkora volumenű fejlesztésekről lesz szó, ettől is függ, hogy ezek a beruházások mekkora pluszt adnak majd az építőiparnak – vetette föl.

Földi Tibor

Földi Tibor, a lakóingatlan-fejlesztő Cordia vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a járványhelyzet okozta sokkot követően az újlakáspiacon a vevői oldal is kezd magára találni: májusban már az év eleji szint közelébe tért vissza a vevők aktivitása. Az elmúlt hónapban a zöldövezeti projektek iránt érdeklődők száma már csak alig néhány százalékkal maradt el a krízis előttitől, de az elmaradás a belvárosi fejlesztéseknél sem érte el a 10 százalékot.

Jelenleg az újlakáspiacon az átadás közeli projektek számítanak a legnépszerűbbnek. Gyakorlatilag napról-napra csökken az amúgy sem bőséges kínálat – fogalmazott Földi Tibor. A kínálat szűkösségét az is jól mutatja, hogy az őszig beköltözhető otthonok 90 százaléka már elkelt, míg az egy éven belüli átadásúaknál ez az arány 70 százalék fölött van. Tény, hogy az 5 százalékos áfájú fejlesztések kifutásával jelentősen szűkül az újlakáspiaci kínálat, amin a rozsdaövezeti projektekre bevezetendő kedvezményes áfakulcs is csak később tud majd enyhíteni. Mivel a kínálat szűkös, nem reálisak az érdemi árcsökkenést valószínűsítő várakozások – mondta a Cordia vezérigazgatója.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit