A 3 hónapos diszkont kincstárjegy az évet 0,02 százalékos aukciós átlaghozammal kezdte. Az aukciós átlaghozam 2017 elején 0,15 százalék volt, 2016 elején 1,13 százalék, 2015 elején 1,84 százalék.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nyílt levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, hogy ne szavazzák meg a cafeteria adóztatásának tervezett változtatását, mert véleményük szerint azzal...
Szeptember közepétől alkalmazandó ajánlásokat adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi intézmények, kiemelt közvetítőik és refinanszírozóik részére a zálogkölcsönök nyújtásáró.
Skócia északi partjainál, Sutherland megyében épülhet meg az első brit űrrepülőtér.
A műholdakat szállító rakéták függőleges irányú fellövésére a legalkalmasabbnak az A'Mhoine-félszigetet találták - olvasható...
A nagy valószínűséggel haláleseteket is okozó szennyezett fagyasztott termékek előállítója összesen mintegy 29,1 ezer tonna fagyasztott zöldséget és zöldségkeveréket hívott vissza a forgalomból. Mint...
A jelek szerint a Pénzügyminisztérium megelégelte a bonyolult és a laikus számára összehasonlíthatatlanul kuszává tett bankszámla díjakat. Legalábbis a PM reményei szerint összehasonlíthatóbbá és...
Hamis számlabekérő leveleket küldenek ismeretlenek a Telenor Magyarország nevében, a cég ügyfelei védelme érdekében kitiltotta hálózatáról a csalók által használt weboldal címet - közölte...
Maradjon továbbra is adómentes a diákhitel törlesztéséhez nyújtott munkáltatói juttatás - szólítja fel a kormányt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).
Gulyás Tibor, a HÖOK...
A Budapest Bank a hitelkártyákhoz kapcsolódóan ügyfélmegtartó és használatösztönző programjában ígért kedvezményeket nem vagy késedelmesen írta jóvá, illetve megtévesztő módon olyan ügyfeleket is megkeresett...
Eladta az MKB Bankban meglévő tulajdonrészét Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója.
A vezérigazgató az MTI-vel azt közölte, hogy a tulajdonában lévő Promid Invest Zrt....
A kelet-közép-európai régió és Magyarország legjobb bankjává választotta az OTP Bankot 2018-ban a Euromoney, a világ pénzügyi piacaival foglalkozó iránymutató gazdasági magazin.
A bank közleménye...
Jövőre 12 milliárd forinttal bővül az Agrárminisztérium költségvetése az ideihez képest - mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatornán pénteken.
Ismertetése szerint a tárca...
Több mint 300 méhészet jelzett méhpusztulást az elmúlt hetekben, a magyar méhészetek mintegy 10-20 százaléka érintett, az okok egyelőre ismeretlenek, az Országos Magyar Méhészeti...
A nemzetközi közösség segítségét kérik a Quaestor-károsultak, hogy az állami kártalanításon túl a felszámolási eljárásban is érvényesíthessék kártérítési igényüket - ezt az MSZP elnökhelyettese...
Semmissé nyilvánította a svájci frank alapú jelzáloghitelt a horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket...
Nem emelkedik a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) 2019-ben havi 75 ezer forintra. Parragh László cáfolta az erről szóló híreket, amelyek annak nyomán terjedtek...
Jó fellépését kihasználva, kártérítésre és reklámszerződésre hivatkozva mintegy hetvenmillió forintot csalt ki 248 embertől egy nő, alig nyolc hónap alatt. Lebukott, vádat emelt ellene...
A nagy nemzetközi vállalatok vezérigazgatói arra számítanak, hogy idén saját cégük árbevétele 2 százalékkal fog nőni, ami jóval alacsonyabb az elemzők által az egész...
Jövőre tovább csökkennek a munkát terhelő adók. A vállalkozásoknál maradó százmilliárdok jelentős fejlődési lehetőséget teremt számukra - vélekedett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter...
Isztambul egyik legikonikusabb épülete, a közel másfél évezredes Hagia Sophia ismét reflektorfénybe került – ezúttal egy grandiózus restaurálási projekt középpontjaként.
Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség
A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.
Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek