Kezdőlap Hírek Hatmilliárdos adócsalás. Nyomkövetőt kapott a húsipari vállalkozó és fia
No menu items!

Hatmilliárdos adócsalás. Nyomkövetőt kapott a húsipari vállalkozó és fia

A Szegedi Ítélőtábla elrendelte a mozgást nyomon követő technikai eszköz alkalmazását egy húsipari cég költségvetési csalással vádolt tulajdonosával és annak fiával szemben – közölte a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője.

Nagyné Günther Ágnes elmondta: a Kecskeméti Törvényszék bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat büntetőeljárást 110 vádlottal szemben, akik a vádirat szerint 6,1 milliárd forint összegű vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

Az ügyész emlékeztetett, a törvényszék a tárgyalás előkészítése során fenntartotta a cég tulajdonosának bűnügyi felügyeletét, de megszüntette a nyomkövető technikai eszközök alkalmazását. Megszüntette a tulajdonos fiának letartóztatását, bűnügyi felügyeletet rendelt el, ugyancsak a nyomkövető eszköz használata nélkül.

A döntésekkel szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be, indítványozva a nyomkövető technikai eszközök alkalmazásának elrendelését, ennek a táblabíróság helyt adott.

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás és vesztegetés bűntette miatt tavaly októberben emeltek vádat száztíz ember ellen. Az ügy “központi része” egy dél-alföldi húsipari cég felhasználásával elkövetett adócsalás. A társaság irányítói egyúttal több külföldi cégnek is tulajdonosai, ezért az adóhivatal és a főügyészség nemzetközi szervezetek – így az Europol és az Eurojust – bevonásával, külföldi hatóságokkal együttműködve göngyölítette fel az ügyet.

A vádirat szerint a Bács-Kiskun megyében vágóhidat működtető cég kisebb mértékben saját munkaerőt, nagyrészt pedig alvállalkozókat vett igénybe. Utóbbiak a szolgáltatásaikat áfával növelten számlázták ki. Ténylegesen azonban munkaerő-kölcsönzésről volt szó, vagyis az alvállalkozói szerződés valótlan tartalmú volt. Ennek az volt a célja, hogy a foglalkoztatottak után az adó és a járulék megfizetését elkerüljék, valamint a húsipari cégnek áfás költségszámlákat “produkáljanak”.

A színlelt ügyletek és az adóelkerülés haszonhúzója a húsipari cég volt, a munkaerőt biztosító társaságok ehhez nyújtottak segítséget. A húsipari cég irányítói olyan vállalkozókat vettek igénybe, akik fiktív számlákkal kerülték meg az adófizetést, a munkavállalókat pedig a tényleges fizetésüknél kisebb összegre jelentették be, így csökkentve járulékköltségeiket.

Az alkalmazottak fizetésének egy részét ráadásul “adómentes” utalványban adták, amit szinte azonnal vissza is váltottak készpénzre, további adóforintokat csalva el a költségvetésből.

A vádlottak a 6,1 milliárd forintos kárösszeget a vádemelés előtt önként visszafizették az adóhatóságnak.

Az eljárás során negyvenhét – köztük egy külföldi – vállalkozással szemben rendeltek el büntetőjogi intézkedést: pénzbírságot, illetve cégmegszüntetést.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlás meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.