Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság IfW: egymillió német munkahelyet követelhet a járvány
No menu items!

IfW: egymillió német munkahelyet követelhet a járvány

A német gazdaság már túljutott a mélyponton, de egymillió munkahely elvesztésébe és a bruttó hazai termék 6,8 százalékos csökkenésébe kerülhet az országnak a koronavírus-járvány – áll a kieli IfW gazdaságkutató intézet nyári prognózisában.

Stefan Kooths, az IfW (Institut für Weltwirtschaft) konjunktúrakutatási vezetője szerint Németország már túljutott a válság mélypontján, ami a visszaesés szokatlan meredeksége miatt komoly, a talpraállás ütemét lelassító sérüléseket hagyott maga mögött a gazdasági szereplők körében. A második negyedévben ugyanis 12 százalékos volt a GDP-csökkenés, a szövetségi köztársaság fennállása óta valaha tapasztalt legnagyobb mértékű – mondta.

Az év második felében viszont már megindulhat a gazdasági aktivitás fellendülése az IfW porgnózisa szerint, részben a kormány konjunktúracsomagjának köszönhetően, ami azonban nem fogja tudni teljes mértékben elhárítani a krízis tényleges okát.

A német gazdaság számára ugyanis elsősorban a globális beruházási aktivitás gyengülése és az exportkereslet visszaesése jelenti a legnagyobb problémát.

Az IfW összességében az idén 6,8 százalékos GDP-csökkenésre számít ami 2021-ben 6,3 százalékos növekedésbe vált át. Májusban kiadott köztes prognózisában az intézet még 7,1 százalékos csökkenést jelzett az idei évre és 7,2 százalékos növekedést jövőre.

Stefan Kooths

A világgazdasági aktivitás a koronavírus-járvány miatt az idei első fél évben 10 százalékkal csökkent és áprilisban jutott túl a mélyponton az IfW becslése szerint. Az intézet mostani előrejelzésében már kevésbé borúsan ítéli meg a fejlett gazdaságok idei kilátásait mint azt májusi prognózisában tette. A világgazdasági termelés eszerint az idén 3,8 százalékkal csökken 4 százalék helyett, jövőre viszont 6,2 százalékos növekedéssel tér magához a májusban jelzett 6,5 százalék helyett.

A német kormány konjunktúracsomagja az IfW szerint nem igazán szentel nagy figyelmet a lakossági fogyasztás csökkenésének, ami egyébként a gazdasági növekedés fontos tartópilléreként szolgál. A lakossági fogyasztás az első negyedévben 3,2 százalékkal csökkent, a német újraegyesítés óta a legnagyobb mértékben. A második negyedévben pedig még ennél is nagyobb, 13 százalékos csökkenéssel lehet számolni.

Az elhalasztott fogyasztással az év első felében 80 milliárd euró elkölthető jövedelmet takarított meg a lakosság, az egész évben pedig 130 milliárd euró is lehet a fogyasztás helyett megtakarításokra fordított összeg.

A lakossági megtakarítási arány a 2019-es 10,9 százalék után az idei második negyedévben 23 százalék fölé, minden idők legmagasabb szintjére emelkedett, az éves átlag pedig 17,3 százalék lehet.

Ez a megtakarítás fogyasztásként fog megjelenni mihelyt azt a körülmények lehetővé teszik” – mondta Kooths. “A fogyasztást nem kell erőltetni, megjelenik az magától is“.

A lakosság fogyasztással ellentétben az exportkereslet elmaradása még huzamosabb ideig súlyos terhet ró a német gazdaságra, mivel a tőkejavakkal túlsúlyos német exportot közvetlenül érinti hátrányosan globális beruházási aktivitás visszaesése. Az export az idén 12,5 százalékkal csökken 2021-ben pedig 8,7 százalékkal emelkedik, de ezzel együtt is a jövő év végére még jóval elmarad a krízis előtti szinttől. A német folyó fizetés mérleg többlete 7 százalékról az idén és jövőre is 5 százalék alá csökken.

A fogyasztói árak az idén szerény 0,6 százalékkal emelkednek, 2021-ben pedig 2,7 százalékkal.

Az IfW szerint 2021 elejére sikerül teljesen megzabolázni a vírust. Illusztráció: osseo.org

A beruházási aktivitás belföldön sem valami rózsás. A termelőberuházások az idén 22 százalékkal csökkennek, jövőre viszont 14 százalékkal emelkednek. A krízis az építőipart érintette a legkevésbé, az építőipari beruházások az idén 0,8 százalékkal emelkednek, jövőre pedig 2,6 százalékkal.

A munkaerőpiacon a részmunkaidős foglalkoztatással sem lehet teljesen kívédeni a termeléskiesés következményeit, a foglalkoztatottak száma átmenetileg 44,3 millió alá csökkenhet, a munkanélküliségi ráta pedig a 2019-es 5 százalékról 2021-re 6,1 százalékra emelkedhet.

Az IfW porgnózisában azzal a feltételezéssel élt, hogy a koronavírus-járványt 2021 elejére gyógyászati szempontból teljes mértékben sikerül ellenőrzés alá vonni és már semmilyen számottevő gazdasági következménnyel járó járványvédelmi korlátozó intézkedés meghozatalára nem lesz szükség.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.