Hirdetés
Kezdőlap Hírek Indonézia - Túl sok az import szemét, visszaküldik
No menu items!

Indonézia – Túl sok az import szemét, visszaküldik

Tiltott hulladékkal megrakott hajókat irányított vissza Franciaországba és Hongkongba Indonézia. A helyi kikötőkben még közel félszáz szeméttel teli konténer vár arra, hogy a hatóságok visszaküldjék a származási helyére.

A konténerek háztartási és műanyagszemetet, valamint veszélyes hulladékot tartalmaznak, amelyek sértik az importra vonatkozó szabályokat – tudatták indonéziai vámosok. A rakomány már elhagyta az országot. Hét konténer Hongkongba, kettő pedig Franciaországba tart.

Hegyekben áll a szemét az indonéziai kikötőkben. Kép: Juni Kriswanto/AFP

Az indonéziai hatóságok további 42 konténer tiltott hulladék visszaküldését tervezik az Egyesült Államokba, Ausztráliába és Németországba. Jakarta júniusban öt, szeméttel teli konténert szállított vissza az Egyesült Államokba, júliusban pedig Ausztráliába küldött vissza nyolc konténert.

A térség fő hulladékimportőre korábban Kína volt, ám Peking – környezetvédelmi okokra hivatkozva – tavaly bejelentette, hogy nem vesz át több műanyaghulladékot. A kínai döntés után megnőtt a szemétexport a térség többi államába, azonban – részben a közfelháborodás miatt – nemrég Indonézia mellett Malajzia és a Fülöp-szigetek is leszögezte: többé nem kíván lerakóhelyet biztosítani az iparosodott országokból érkező szemétnek.

Indonéziai környezetvédelmi csoportok már korábban is sürgették a kormányzatot, hogy szigorítson a műanyaghulladék importjáról szóló rendeleteken.

2018-ban Indonézia 320,4 millió kilogramm műanyaghulladékot importált, míg ez a szám az ország kereskedelmi minisztériumának adatai szerint 2017-ben csak 128,8 millió volt.

Évente körülbelül 300 millió tonna műanyaghulladék keletkezik a világon. A Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint ennek nagy része szeméttelepeken és a tengerekben végzi.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás