Hirdetés
Kezdőlap Hírek Ismét erőmű épül az atomkatasztrófa sújtotta Csernobilban
No menu items!

Ismét erőmű épül az atomkatasztrófa sújtotta Csernobilban

Az ukrán kormány szerdai ülésén engedélyezte az első szélerőmű megépítését az 1986-ban nukleáris katasztrófa sújtotta csernobili övezetben – hozta nyilvánosságra Osztap Szemerak környezetvédelmi miniszter.

A kabinet határozatában a szélerőmű-generátorok és egyéb létesítmények helyének összesen 7 hektár területet jelölt ki Kijev megye ivankivi járásában, azaz abban a közigazgatási egységben, amelyhez Csernobil is tartozik.

Szemerak kiemelte: a szélerőművek előnye, hogy nem kell a létesítmény személyzetének folyamatosan ott tartózkodnia, így a csernobili zóna azon részeiben is működhetnek, amelyekben még mindig magas a radioaktivitás szintje, ráadásul maga a szélerőmű nem szennyezi a környezetet.

Az ukrán kormány tavaly több határozatot is hozott annak érdekében, hogy megkönnyítse a csernobili övezet gazdasági célú kihasználását, különösképpen azért, mert jelentős a hazai és külföldi befektetők érdeklődése elsősorban a megújuló energiaforrások kiaknázását célzó projektek iránt – emlékeztetett a miniszter.

A tárca sajtószolgálatának közlése szerint az elmúlt két évben több mint hatvan kérelmet nyújtottak be földterület kijelölésére a csernobili zónában olyan befektetők, akik megújuló energetikai projekteket akarnak kivitelezni. A hazaiak mellett jelentkeztek vállalatok Dániából, az Egyesült Államokból, Kínából, Németországból, Franciaországból, Japánból és Fehéroroszországból.

Nemrég épült meg az első naperőmű a tiltott zónában, mindössze száz méterre a fémkupolával lefedett, sérült csernobili atomreaktortól. Az egy hónapja átadott, napelemekből álló létesítmény egy megawatt energiát termel, ami mintegy kétezer háztartást képes energiával ellátni – adta hírül az MTI.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

Rejtett kincsek Gyenesdiáson

A diási Vízimalom nemcsak látnivaló, hanem igazi boszorkánykonyha, füvesasszonya megannyi kence és gyógyító hatású növény között várja a látogatókat.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Profit rekord az autóiparban, e-autó kérdőjellel

A jelenlegi milliárdos nyereség szinte kizárólag a belsőégésű modelleknek köszönhető és hosszú időbe telik, amíg az iparág valódi pénzt keres az elektromos autókkal.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.