Kezdőlap Zöld üzlet Kék bolygó - Ma egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye
No menu items!

Kék bolygó – Ma egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye

Naomi Booth képe a Pixabay -en.

A klímaváltozás a jég visszahúzódása, illetve a gleccserek fogyatkozása révén is szembetűnő – szögezte le a geológus szakma véleményére hivatkozva Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.

A podcast ezúttal A Föld szemtanúja: Juhász Árpád címet viselte, tekintettel arra, hogy vendége a jövőre 90. születésnapját ünneplő, számos tudományos cikket, illetve az MTVA archívumában elérhető mintegy 100 filmet is készítő geológus volt, aki világjárása során 100 ezer fényképet készített, melyek közül eddig 40 ezret sikerült digitalizálni.

Juhász Árpád elmondta, hogy az öt évvel ezelőtt véget ért kutató jellegű munkája során számos helyen volt szemtanúja a klímaváltozás miatt bekövetkező drámai természeti jelenségeknek. A geológus Kelet-Afrikában szerzett tapasztalatait is megosztotta, amikor elmondta, hogy azokon a területeken a kiszáradást követően teljesen eltűnt a víz, a terület elsivatagosodott és emiatt a népcsoportok élete, életmódbeli szokásaik teljesen átalakultak.

Juhász Árpád ismertetése szerint először 1963-ban jutott el gleccserekhez, amelyekről számos dokumentumértékű fotót készített, majd ezt követően ezekre a területekre több ízben visszatért és ekkor nemcsak azt lehetett lemérni, hogy mennyivel rövidült le egy gleccser, hanem pontosan ki lehetett számolni a jégtömeg olvadásának mértékét is.

Még egy olyan, világviszonylatban jelentéktelennek számító gleccser, mint a Pasterze is 1850 óta mintegy másfél milliárd köbméternyi jeget veszített el, ami ezután olvadékvízzé vált, a grönlandi vagy alaszkai gleccserek olvadása pedig akár morphogenetikus változásokat is tud okozni – hangsúlyozta a geológus.

Repülőgépről jól lehetett látni, hogy az Alaszka és Kanada északi részein elterülő gigantikus gleccserek egyikének jelentős olvadása 2 évvel azelőtt akkora törmeléket rakott le, hogy az megváltoztatta az olvadék víz lefolyását is. Áder János erre reflektálva úgy fogalmazott, hogy ennek az olvadásnak a következtében egy természetes gát képződött.

A korábbi államfő személyes élményeként osztotta meg, hogy Svájcban 35 évvel ezelőtt a gleccser tetején lehetett sétálni úgy, hogy ahhoz csupán 3 lépcsőfoknyit kellett feljebb lépni, miközben ma már 500 lépcsőfokot kell megtenni ahhoz, hogy elérjük a jég felszínét.

Juhász Árpád ehhez hozzáfűzte, hogy kutatói világjárásának egyik leglátványosabb jelenetét Grönlandon élte meg, amikor olyan több millió tonnás jégszilánkok érkeztek a fjordokhoz, amelyek ezt követően csak extrém dagály esetén tudtak kiúszni az Atlanti-óceánra.

Áder János szerint teljesen világos, hogy a klímaváltozás a jég visszahúzódása, a gleccserek fogyatkozása révén is szembetűnő. A geológus elmondta: az ő szakmája erre nem feltétlenül ad választ, ugyanakkor megemlítette, hogy magasan kvalifikált kutatók továbbra is nemcsak szkeptikusak, hanem ingerülten zárják ki annak lehetőségét, hogy az emberiség által kibocsátott szén-dioxidnak (CO2) van-e szerepe a klímaváltozásban.

Juhász Árpád szerint józan ésszel kizárható, hogy az emberiség által a légkörbe évente kibocsátott mintegy 36 milliárd tonna CO2 ne játsszon szerepet a klímaváltozásban.

Áder János elmondta: mérések bizonyítják, hogy jelentősen nőtt a kibocsátott CO2 koncentráció, amely többek között a földfelszíni hőmérséklet emelkedésére, a tengerek hőmérsékletének változására és a savasodására is hatással van.

A volt államfő szerint az emberi tevékenység, illetve a biodiverzitás csökkentését figyelembe véve jelenleg az úgynevezett “hatodik kihalási hullámnak” vagyunk szemtanúi, ebben az embernek komoly szerepe van, ugyanakkor leszögezte azt is, hogy eddig valamennyi kihalási hullám után új élet kezdődött.

A még megmaradt őserdők ökoszisztémáiban milliós számban vannak alacsonyabb rendű élőlények, amelyek a biodiverzitásnak ugyanolyan részei, mint egy emlős vagy egy hal – mondta Juhász Árpád. Áder János erre úgy reagált, hogy fiatalokat is tanít arra, hogy az erdőben nemcsak a fák vannak, hanem például a földfelszín alatt élő gombák, amelyek segítik a tápanyagfelvételt, vagy a fák gyógyulását.

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy nemcsak a jegesmedvék vagy a madarak vannak veszélyben, hanem a csak mikroszkóp alatt látható állatok is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

új adótámogatás segíti a környezeti károkat mérséklő vállalkozásokat

A kormány a környezet helyreállításától társadalmi előnyöket is vár, hiszen így rozsdaövezetek kerülhetnek vissza a gazdasági körforgásba, a környékük felértékelődhet, és javul azoknak a vállalkozásoknak a megítélése, amelyek ezekből a fejlesztésekből részt vállalnak.

EM: a kormány támogatja a hulladék újrafeldolgozását célzó beruházásokat

A december elsejéig véleményezhető felhívás célja, hogy országszerte támogassa az innovatív, versenyképességet növelő technológiák bevezetését.

Öthetes kikapcsolási moratóriumot hirdetett az MVM

November 29. és január 6. között egyetlen lakossági ügyfelnél sem kapcsolják ki az áram- vagy földgázszolgáltatást, még akkor sem, ha valakinek 60 napon túli számlatartozása van.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Hírek

új adótámogatás segíti a környezeti károkat mérséklő vállalkozásokat

A kormány a környezet helyreállításától társadalmi előnyöket is vár, hiszen így rozsdaövezetek kerülhetnek vissza a gazdasági körforgásba, a környékük felértékelődhet, és javul azoknak a vállalkozásoknak a megítélése, amelyek ezekből a fejlesztésekből részt vállalnak.

EM: a kormány támogatja a hulladék újrafeldolgozását célzó beruházásokat

A december elsejéig véleményezhető felhívás célja, hogy országszerte támogassa az innovatív, versenyképességet növelő technológiák bevezetését.

Öthetes kikapcsolási moratóriumot hirdetett az MVM

November 29. és január 6. között egyetlen lakossági ügyfelnél sem kapcsolják ki az áram- vagy földgázszolgáltatást, még akkor sem, ha valakinek 60 napon túli számlatartozása van.

Kedvezményes lehetőségek nyugdíjasoknak a budapesti fürdőkben

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) kiemelt figyelmet fordít az idősebb korosztályra.

Debrecenben erősít az AutoWallis

Debrecen kiemelt célpont az AutoWallis számára, legutóbb BYD márkakereskedés nyitását jelentette be a vállalat. 

Miért állnak le ünnepnapokon a csatornák? A zsírszörnyek új ellensége az okosszivattyú

Sokmillió forintos kiadást okoznak a vízműveknek a vécén lehúzott nedves törlőkendők – intelligens szivattyú lehet a megoldás a „zsírszörnyek” elleni harcban

A hungarikumok a magyar identitás sokszínűségét mutatják meg

Minden hungarikum mögött ott van a magyar észjárás, a magyar kéz munkája, a magyar szív hűsége, ezért ezek az értékek nem csupán büszkeségeink, hanem válaszaink arra, hogy kik vagyunk mi magyarok.

Miniszteri biztos: a Déli Körvasút fejlesztés részeként átfogó fatelepítési program indult és új zöldfolyosó létesül

A Déli Körvasút fejlesztése napi 60 ezer ingázó autó forgalmával, 300 kilométeres kocsisorral mentesíti a budapesti utak zsúfoltságát, ezzel évente több mint 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenti a főváros levegőszennyezését.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.