Hirdetés
Kezdőlap Hírek Két évtized - 40 százalékos madárcsökkenés a réteken
No menu items!

Két évtized – 40 százalékos madárcsökkenés a réteken

Az osztrák madárvédők szerint a rozsdás csukból több mint 60 százalékkal kevesebb van, mint 20 éve

A szántóföldekről és rétekről a madarak 40 százaléka eltűnt 1998 óta – közölte a BirdLife Ausztria állatvédő szervezet.

A szakértők szerint 61 százalékkal kevesebb rozsdás csukot (Saxicola rubetra), 48 százalékkal kevesebb erdei pityert (Anthus trivialis) és 34 százalékkal kevesebb citromsármányt (Emberiza citrinella) számoltak össze.

Hazánkban széles körben elterjedt fészkelő a citromsármány Kép/Forrás/voroseszord

A virágzó mezők késleltetett kaszálása biztosíthatná ezen fajok számára a túlélést – vélik a madárvédők. Korábban a bodzavirágzás idején kezdődött, az intenzív mezőgazdálkodás és tejtermelés miatt azonban a lehető legkorábbi kaszálás vált gyakorlattá. Ez a réti madarak kihalásának fő oka.

“A réti és mezei madarak éppen fészkeiket építik vagy már utódaikat nevelik. A korai kaszálás okozhatja egyrészt a tojó halálát, mely a költés alatt csak az utolsó pillanatban hagyja el a fészket, másrészt a fiókák halálát is, melyek még nem röpképesek” – mondta Katharina Bergmüller, az állatvédő szervezet osztrák tagintézményének munkatársa.

Ugyanakkor az erőteljes trágyázás és a réti virágok felmagzásának elmaradása a biodiverzitás csökkenéséhez, végeredményben a virágok, rovarok és madarak kihalásához vezet.  “A kaszálás legalább június 15. utánra való halasztása vagy a két kaszálás között legalább tízhetes szünet biztosítása alapfeltétele a faji sokszínűség visszanyerésének” – mondta Bergmüller.

A szakértő szerint az állatvilágnak tíz százaléknyi természetes területre, például legelőkre és bozótosokra van szüksége, emellett a zöld területeket évente legfeljebb két-háromszor szabad kaszálni. Az Európai Unió közös agrárpolitikai stratégiai tervének jelenlegi tervezete csupán 7 százaléknyi területre ígér javulást.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás