Kezdőlap Gazdaság Kilábalóban az ipar - a járvány még közbeszólhat?
No menu items!

Kilábalóban az ipar – a járvány még közbeszólhat?

A kilábalás szempontjából biztatónak ítélik az ipar augusztusi teljesítményét az elemzők, bár kérdésesnek tartják, hogy a folytatást mennyire akadályozza majd a járvány második hulláma.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint augusztusban az ipari termelés 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a júliusi 8,1 százalékos visszaesés után. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 0,2 százalékkal csökkent. Az előző hónaphoz viszonyítva 6,8 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás augusztusban, az áprilisi termelés volumenét pedig 56 százalékkal haladta meg.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője üdvözölte, hogy az ipari termelés adatai megmentik az augusztusi gazdasági teljesítményt a negatív meglepetést okozó kiskereskedelem után. Ami különösen érdekes, hogy a nyári leállásokkal terhelt időszak sem vetette vissza a kilábalás dinamikáját. A helyreállás tehát nagyobb ütemben és egyenletesebben zajlik az iparban, mint a kiskereskedelemben, ami mindenképp jó jel a második félév gazdasági teljesítményét illetően.

A legnagyobb kérdés, vajon a koronavírus második hulláma milyen mértékben érezteti majd hatását a termelési láncokban és a gyártási folyamatban. A legújabb bizalmi indikátorok ugyanis azt sugallják, hogy a dinamikus kilábalást megtörheti a járvány újbóli felerősödése. Amennyiben sikerül elkerülni a komolyabb zavarokat, úgy könnyen elképzelhető, hogy már az őszi hónapokban visszatér az ipari termelés szintje az előző évben megfigyelthez – vélekedett Virovácz Péter.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a válság mélypontján tapasztalthoz képest már jelentős javulást mutatott augusztusban az ipar teljesítménye, ám úgy véli, kérdés, hogy ez mennyire lesz tartós folyamat és mennyire egyedi hatások – például a tavalyitól eltérő ütemű nyári leállások – eredménye.

Jó hír, hogy a jelentős súlyú járműgyártás magára talált, azaz az új járművek iránti kereslet fokozatosan helyreáll. Ezt támasztja alá az is, hogy Németországban, a legfontosabb felvevőpiacon szeptemberben már nőtt a forgalomba helyezett új autók száma.

A jövőt illetően az a kérdés, vajon a járvány második hulláma mennyire érinti majd az iparcikkek keresletét – ha a külső kereslet nem csökken jelentősen, az segítheti az ipar teljesítményének gyors helyreállását, amit hosszabb távon a beruházások is támogathatnak.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője arra emlékeztetett, hogy májusban már újraindultak a magyarországi autógyárak, júniusban és július végén pedig már a harmadik műszakok is elindultak és augusztusban nem volt nyári leállás – ennek köszönhetően az autógyárak termelése augusztusra elérte a járvány előtti szintet.

Már látszik az elhalasztott kereslet megjelenése, valamint a készletek feltöltése is, így az év hátralevő részében a Takarékbank elemzői további fokozatos élénkülésre számítanak az ipari termelésben, amit új kapacitások várható üzembe helyezése is támogathat.

A koronavírus esetleges újabb hulláma ugyanakkor hátráltatná a kilábalást, Suppan Gergely azonban már nem számít a tavaszi hónapokhoz hasonló szigorú lezárásokra. A harmadik negyedévben a visszaesés mértéke 4-5 százalékra mérséklődhet a második negyedévi mintegy 25 százalékosról, ami érdemben hozzájárul a GDP meredek felpattanásához. Az év egészében 7 százalék körül csökkenhet az ipari termelés, jövőre bázishatások miatt azonban 13-14 százalékos növekedés is jöhet.

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a járvány miatt több hónapon keresztül negatív teljesítményt mutató járműgyártás augusztusban már a tavalyit meghaladó termelést ért el.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ipari kilábalás üteme lassult: az előző hónaphoz viszonyított adatok szerint ugyanis májusban és júniusban kiemelkedő, 16-17 százalékos volt a növekedés, júliusban és augusztusban viszont ez – még mindig tempósnak számító – 7 százalék körülire mérséklődött. Valószínűsíthetően most zajlik az iparban az elmaradt termelés pótlása. A jövő szempontjából pedig a leglényegesebb kérdés, hogy a kereslet mennyire tud tartósan megrendeléseket biztosítani az ipar számára az őszi hónapokban – vetette fel a K&H vezető elemzője.

Ha nem lesz leállás az iparban, akkor az év első nyolc hónapjában még 11 százalékos hanyatlást elkönyvelő ágazat akár egyszámjegyű csökkenéssel fejezheti be a 2020-as évet – fogalmazott Németh Dávid. Jövőre javulás várható, de a növekedés mértékét a bizonytalan kilátások miatt még korainak tartja megbecsülni.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, számos adatot közöl a KSH a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.

A BUX a héten harmadjára is zárócsúcsot döntött

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

Magyar célgépek, globális színvonal – Átadták az “Év Célgépe 2025” díjakat

A Magyar Ipari Célgép Nagydíj ismét bizonyította, hogy a hazai mérnöki tudás nemcsak lépést tart, hanem irányt is mutat az ipar jövőjének.
Hirdetés

Hírek

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett