Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kínai elnök: a kettős keringés nem bezárkózást jelent
No menu items!

Kínai elnök: a kettős keringés nem bezárkózást jelent

Hszi Csin-ping

Kína folytatja a nemzetközi együttműködés elmélyítését, és nyitott, egymást kölcsönösen erősítő belföldi és nemzetközi tevékenységet folytat majd az új, “kettős keringés” elnevezésű stratégiáján keresztül – mondta Hszi Csin-ping kínai elnök videoüzenetben a maláj rendezésű Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) gazdasági fórumán.

A CGTN kínai hírcsatorna tudósítása szerint a kínai elnök hangsúlyozta: az új gazdaságfejlesztési stratégia, amely a belföldi piac megerősítésére helyezi a hangsúlyt a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fenntartása mellett, nem zárt ajtók mögötti keringést jelent. “A nyitottság teszi lehetővé egy ország számára, hogy előbbre jusson, míg az elzárkózás hátráltatja” – fogalmazott, rámutatva, hogy Kína már mélyen beépült a világgazdaságba.

Hszi elmondta: Kína aktívabb szerepet fog vállalni a nemzetközi munkamegosztásban, és hatékonyabban integrálódik a globális ipari, valamint ellátási és értékteremtési láncokba, miközben bővíti együttműködését és cserekapcsolatait a többi országgal. “Nyitottak vagyunk az együttműködésre minden olyan régióval, országgal és vállalattal, amely erre kész” – mondta.

A kínai elnök kitért arra is, hogy országa a tudományra és technológiára, az oktatásra, valamint az ipari és pénzügyi szektorokra kiterjedő innovációs rendszer kiépítésére törekszik, amelyen keresztül az ipari láncokat emelheti magasabb szintre.

Hangsúlyozta: Kínának innovációra kell törekednie ahhoz, hogy a belföldi kereslet által hajtott, magas szintű növekedést érhessen el, hiszen az ország a fejlődés új szintjére ért.

Hszi kilátásba helyezte, hogy Kína lépéseket fog tenni a mélyen gyökerező rendszerszintű és intézményi akadályok lebontására, kormányzási rendszerének és kapacitásának modernizációja érdekében.

A kínai elnök a májusban megtartott idei parlamenti ülésszakon vetette fel a “kettős keringés” elnevezésű stratégiát, amely a gazdaság fellendítésének érdekében nagyobb hangsúlyt fektet a belföldi fogyasztás élénkítésére, fenntartva a külkereskedelmet és a külföldi befektetéseket is. A stratégiát a a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága az október végén lezárul plenáris ülésén az ország következő ötéves tervének irányelveként jelölte ki.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.