Hirdetés
Kezdőlap Hírek Kolumbiai drogmilliárdokat mostak Magyarországon tisztára
No menu items!

Kolumbiai drogmilliárdokat mostak Magyarországon tisztára

Kolumbiai drogok nyugat-európai terjesztéséből befolyó milliárdos összegeket mosott tisztára az ügyészség szerint az a több tucatnyi vádlott, akinek a büntetőpere kezdődött a Fővárosi Törvényszéken.

Az első előkészítő ülésen ismertetett vádirat szerint a 2010-es évek első felében Nyugat-Európából Magyarországra szállították a drogeladásból származó készpénzt, majd innen különböző számlákra utalták el. Egy kolumbiai drogkartellel együttműködő vietnami férfi megbízásából az elsőrendű vádlott, egy itt élő egyiptomi férfi és néhány társa szervezte meg a pénz rendszeres összegyűjtését, ide hozatalát, majd magyarországi és szlovákiai bankokból kínai, hongkongi bankszámlákra utalását.

A többtucatnyi futár közül mindig ketten mentek Németországba, Hollandiába, Belgiumba és Spanyolországba, hogy átvegyék a szervezet helyi tagjaitól a 100 ezer és 400 ezer euró közötti készpénzt, és autójuk rejtekhelyére dugva Magyarországra hozzák. A futárok egy-egy útért 30-70 ezer forintot kaptak. Az első- és a másodrendű vádlottnak – az egyiptomi férfinak és feleségének – százmilliós, a harmad- és a negyedrendű vádlottnak tízmillió forintos nagyságrendű haszna származott a cselekménysorozatból.

Az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlott összesen több mint 18 milliárd forintnyi, bűncselekményből származó pénz tisztára mosásában vett részt.

A vádirat kitér arra is, hogy a vádlottaknak egyértelműen tudniuk kellett, hogy a pénz bűncselekményből származik és ők bűnszervezetben vesznek részt.

Egy másik vádpont szerint a 35 vádlott közül néhányan sok száz milliós cigarettacsempészésben is részt vettek és ebből százmilliós haszonra tettek szert.

Sajtóinformációk szerint a vietnami férfit az Egyesült Államok hatóságai vonják felelősségre.

Az előkészítő tárgyaláson Molnár Csaba, az elsőrendű vádlott védője az eljárás megszüntetését indítványozta, azzal érvelve, hogy pénzmosás előbűncselekménye, a drogkereskedelem – amelyből a tisztára mosott pénz származott – nem kellően alátámasztott, e nélkül pedig a pénzmosás sem állapítható meg. A bíró azonban elutasította az ügyvéd indítványát azzal, hogy a bírói gyakorlat szerint elegendő, ha megalapozottan feltehető az előcselekmény, ráadásul a bizonyítás részeként még vizsgálni fogják ezt a kérdést is.

Megkezdődött a vádlottak meghallgatása, ők többnyire tagadták bűnösségüket és jelezték, hogy egyelőre nem akarnak vallomást tenni.

A büntetőperben várhatóan még több előkészítő ülést tart a Fővárosi Törvényszék, mielőtt az érdemi tárgyalást, a bizonyítást megkezdi.

A zöld fordulat, az ESG törvény bevezetése alapjaiban változtatja meg a gazdaság szereplőinek jelenét, jövőjét. Mit jelent az ESG keretrendszer (Environmental -környezeti-, Social -társadalmi- és Governance -irányítási)? Miért lett megkerülhetetlen a nagyvállalatok mellett már a KKV-ék számára is? Miként befolyásolják az Ön cégének kötelezettségeit és lehetőségeit a fenntarthatóság egyre szigorodó elvárásai? Erről is szól AzÜzlet, ESG és fenntarthatóság a gyakorlatban című konferenciájaTovábbi információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hungarikum lett a kocsi, a szaloncukor és a hatvani Aranyfácán sűrített paradicsom

A Hungarikum Bizottság döntésével 92-re emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig 154 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon.

Történelmi győzelem az Európai Unió természetvédelme számára

A törvény elfogadása azért is időszerű eredmény, mert az ENSZ biológiai sokféleséggel foglalkozó konferenciáján (CBD COP16) még ebben az évben be lehet mutatni, hogy Európa hajlandó az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség válságának kezelésében élen járni, vállalva globális kötelezettségvállalásait.

Ijesztő mértékben nő a banki csalások összege, a cégeket is csúnyán rászedik

Gyakran előfordul az is, hogy banki ügyintézőnek adják ki magukat a csalók, és arra kérik az ügyfelet, telepítsen vírusirtót a gépére, mert csalás áldozata lett.

Útimorzsák Azerbajdzsánból: szárnyal a „kék arany”

Az Oroszországgal és Iránnal szemben bevezetett nyugati gazdasági szankciók...
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése,...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...

Csökkentek a nem fizető hitelek, rövidebb a bankok feketelistája

A bankok feketelistája, a negatív KHR (régebbi nevén BAR-lista) is egyre rövidebb.