Kezdőlap Gazdaság KSH jelentés. A vártnál kisebb a GDP csökkenése
No menu items!

KSH jelentés. A vártnál kisebb a GDP csökkenése

Magyarország GDP-je a nyers adatok szerint 4,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,7 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az első becslés adata jobb az elemzői várakozásoknál, amelyek 5,2 százalékos éves visszaesést prognosztizáltak a harmadik negyedévre az előző negyedévi 13,6 százalék után.

A harmadik negyedévben megindult a kilábalás a járvány okozta válságból, a második negyedévhez képest 11,3 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítménye emelkedett – közölte a KSH.

Ezzel a magyar gazdaság kilábalt a technikai recesszióból, mert az előző negyedéhez képest az első negyedévben 0,4 százalékkal, a másodikban 14,6 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye. A definíció szerint két egymást követő negyedév negatív növekedési adata jelent technikai recessziót.

A gazdasági teljesítmény éves csökkenését legnagyobb mértékben az információ, kommunikáció, illetve a pénzügyi szolgáltatások növekedése mérsékelte – közölte a hivatal.

Az első három negyedévben a nyers adatok szerint 5,6 százalékkal csökkent a nemzetgazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A KSH megjegyezte, hogy a koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan gyors változásokat hozott, amelyek egyaránt hatással vannak az adatok minőségére, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra, ezért a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi revíziók nagyságát.

A statisztikai hivatal ezúttal közölte a jövőre kivetített dinamikára építő úgynevezett évesített indexet is, amely az előző negyedévi 46,8 százalékos visszaesés után a harmadik negyedévre 53,5 százalékos növekedést jelez. Az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított negyedéves volumenváltozás négy negyedéven át folytatódna.

A harmadik negyedévi részletes GDP adatokat december 1-jén közli második becslése alapján a KSH.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Veszélyben a kínai villanyautók? Vizsgálódik az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság ma hivatalos szubvencióellenes vizsgálatot indított az akkumulátoros elektromos járművek Kínából történő behozatala kapcsán.

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

Világújdonság: már a poggyászkocsi is intelligens a müncheni reptéren

Digitális vásárlási élménnyel gazdagodnak a müncheni reptér utasai azzal, hogy a légikikötőben megjelentek az első intelligens poggyászkocsik.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Hírek

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Gazdaság

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.