Kezdőlap Gazdaság KSH: januárban 467 300 forint volt a bruttó átlagkereset
No menu items!

KSH: januárban 467 300 forint volt a bruttó átlagkereset

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 467 300 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 310 700 forint volt, 13,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A kedvezmények figyelembevételével számolt 322 100 forint nettó átlagkereset pedig 14,8 százalékkal nőtt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A keresetek emelkedéséhez a jelentős minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, valamint a részben már előre ütemezett béremelések járultak hozzá – közölte a KSH.

A bruttó kereset mediánértéke 375 800 forint volt, 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a teljes munkaidőben a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állókat számítva, a munkáltatók teljes körét tekintve viszont 15 ezerrel kevesebb 360 800 forint, ami szintén 13,1 százalékos növekedést mutat egy év alatt.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset is 13,7 százalékkal emelkedett 441 900 forintra.

A reálkereset 5,4 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak 7,9 százalékos növekedése mellett.

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 476 800, a költségvetésben 436 200, a nonprofit szektorban pedig 479 300 forintot ért el, ami a vállalkozások körében 12,5 százalékos, a költségvetésben 12,8 százalékos, a nonprofit szektorban 32,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A költségvetésben az egészségügyi szakdolgozói béremelésnek, a bírák, ügyészek illetményemelésének, valamint  egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremeléseknek – köszönhető az emelkedés. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez elsősorban az járult hozzá, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény fenntartója ide sorolódott át a költségvetési szektorból.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási szektorban volt a legmagasabb, 785 200 forint 9,8 százalékos éves növekedéssel, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén 22,6 százalékos emelkedés ellenére is a legalacsonyabb maradt 303 300 forint.

A feldolgozóiparban 9,9 százalékos, az építőiparban 16,6 százalékos volt az éves béremelkedés januárban, de átlagon felüli emelkedést mért a KSH a kereskedelemben 14,0 százalékkal és a logisztikában, azaz a szállítás, raktározás területén 19,8 százalékkal. A humán egészségügyben 28,3 százalékkal volt magasabb az átlagkereset a tavaly januárinál, az oktatásban 13,0 százalékos emelkedést jelentett a KSH.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás