Kezdőlap Turizmus Látogatói foglalási rendszert vezetnek be a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelmében
No menu items!

Látogatói foglalási rendszert vezetnek be a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelmében

VisitMalta Hungary

Május 1-jétől, csütörtöktől egy új online látogatói foglalási rendszer szabályozza majd a látogatók számát Comino-i Blue Lagoon (Kék Lagúna) területén, hogy megóvják és megőrizzék ennek a népszerű Natura 2000 helyszínnek a kényes ökoszisztémáit.

Mint ahogy azt az év elején bejelentették, a Máltai Turisztikai Hivatal a Turisztikai Minisztériummal, valamint más szervezetekkel és hatóságokkal együttműködve elindítja ezt a rendszert, amely egy több irányból megközelített kezdeményezés részeként segíti a fenntarthatóság növelését és a látogatói élmény javítását a Blue Lagoon-nál.

Az új rendszer alapja a „Foglalj, Védd, Élvezd” elv, amely szerint azoknak az egyéneknek vagy csoportoknak, akik magán- vagy kereskedelmi hajóval érkeznek és a Blue Lagoon területére szeretnének belépni, előzetesen le kell foglalniuk helyüket egy ingyenes online rendszer, a bluelagooncomino.mt használatával. A látogatók a nap folyamán három elérhető idősáv egyikére foglalhatnak helyet (08:00 – 13:00, 13:30 – 17:30 és 18:00 – 22:00). Az alapadatok és egy e-mail cím megadása után a foglalási rendszer azonnal generál egy egyedi QR-kódot, amelyet a part menti és szárazföldi belépési pontokon be kell mutatni a tisztviselőknek. A látogatók itt egyedi karszalagot kapnak, ami szabad belépést és itt tartózkodást biztosít az adott időintervallum alatt.

  • Foglalási oldal: bluelagooncomino.mt
  • A foglalható három idősáv: 08:00–13:00, 13:30–17:30, 18:00–22:00.
  • A foglalás egyedi QR-kódot generál.
  • Karszalagok kiadása a belépési pontokon történik.
  • A jogosulatlan belépés és tartózkodás bírsággal büntethető.

Az új rendszert 2025. május 1-jén, csütörtökön vezetik be. 2024 nyarán akár 12 000 látogatót is regisztráltak egyszerre a Kék Lagúnában, különösen csúcsidőben. Az új foglalási rendszer egyszerre maximum 4,000 látogatót enged a Blue Lagoon területére. Érvényes foglalás nélkül a belépés nem engedélyezett, és a szabályok megsértése bírságot vonhat maga után. A bevezetést követő első hetekben a helyszíni tisztviselők útmutatást nyújtanak azoknak a látogatóknak, akik még nem ismerik a foglalási folyamatot.

Az új rendszer a Team Blue Lagoon által vezetett kétéves projekt egyik első intézkedése, amely számos minisztériumot, hatóságot és szervezetet tömörít, köztük a Máltai Turisztikai Hivatalt, a Külügyi és Turisztikai Minisztériumot, a Gozo-szigeti és Tervezési Minisztériumot, a Máltai Közlekedési Hatóságot, a Környezetvédelmi és Erőforrás Hatóságot, a Rendőrséget, a LESA-t és a Polgári Védelmi Osztályt. 2025 nyarán a projekt első fázisa a következő további intézkedéseket foglalja magában:

  • Biztonságosabb, kibővített úszózónák
  • Jobb hulladékgazdálkodás
  • További higiéniai létesítmények
  • Fokozott ellenőrzés

A Máltai Turisztikai Hivatal, valamint a Külügyi és Turisztikai Minisztérium hamarosan konzultációt indít az érdekelt felekkel további hosszú távú védelmi és rehabilitációs intézkedésekről. A tervek szerint a komplett intézkedéscsomag 2026 nyarára lép életbe.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit