Kezdőlap Világgazdaság Legek lettünk növekedésben az Unióban
No menu items!

Legek lettünk növekedésben az Unióban

Lassult a gazdasági növekedés az Európai Unióban és az euróövezetben a második negyedévben. A felülvizsgált, de még nem végleges adatok szerint a legnagyobb növekedést Magyarország érte el negyedéves és éves összevetésben is.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) adatai szerint a június végével záródott három hónapban az előző negyedévhez képest szezonális kiigazítással 0,2 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) az euróövezetben és az Európai Unióban.

Az Európai Unióban 0,5 százalékról lassult 0,2 százalékosra a növekedés. Forrás: Eurostat

Az első negyedévben az euróövezetben 0,4 százalékkal, az unióban 0,5 százalékkal bővült a gazdaság az előző három hónaphoz képest.

Éves bázison szezonális kiigazítással az euróövezetben 1,2 százalékkal, az EU-ban pedig 1,4 százalékkal nőtt a GDP az idei második negyedévben. Ez szintén kisebb gazdasági ütem az első negyedévben mért 1,3 százalékhoz, illetve 1,6 százalékhoz képest.

A GDP-statisztika országokra lebontva még hiányos, három országból – Írország, Luxembourg és Málta – egyelőre nincs adat.

Negyedéves összevetésben Magyarország gazdasága nőtt a legerősebb, 1,1 százalékos ütemben.

Románia a második, 1,0 százalékkal, majd Bulgária, Dánia, Görögország, Ciprus, Litvánia és Lengyelország következett, egyaránt 0,8 százalékos bővüléssel. A legnagyobb csökkenést Nagy-Britanniában mérték, 0,2 százalékosat, majd Németország és Svédország következett (egyaránt -0,1 százalék). Olaszország gazdasága stagnált.

Éves összehasonlításban Magyarország 5,2 százalékos GDP-növekedéssel áll a lista élén, majd Románia következett 4,6 százalékkal és Lengyelország 4,2 százalékkal. A legnagyobb euróövezeti gazdaságok közül Németország 0,4 százalékos, Franciaország 1,4 százalékos, Spanyolország pedig 2,3 százalékos növekedést ért el. Olaszország gazdasága 0,1 százalékkal zsugorodott.

A foglalkoztatottság az első negyedévhez képest az euróövezetben 0,2 százalékkal bővült április-júniusban, és 0,3 százalékkal az Európai Unióban. Az első negyedévben a foglalkoztatás az euróövezetben 0,4 százalékkal, az unióban 0,3 százalékkal bővült.
A tavalyi második negyedévhez képest az euróövezetben 1,2 százalékkal, az unióban pedig 1,0 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma. Mindkét adat 0,2 százalékponttal gyengébb az első negyedévinél.

Rezsicsökkentés a cégautóhasználatban. NAV, a GDPR, ESG, NAIH megfelelés a gyakorlatban. A hagyományos, a hibrid és az elektromos autók erőssége és gyengéje? Ezt is megtudhatja AzÜzlet hagyományos Cégautó és flotttakonferenciáján.

2023 május 30. Airport Hotel Budapest **** superior

További információ és jelentkezés »»

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mégsem tarolnak a villanyautók? Itt az e-autók alternatívája, a szintetikus e-benzin

Az európai autózás korábban elrendeltnek tekintett jövőképét nagyban átalakíthatja, hogy 2035-től az Európai Unióban mégsem csak elektromos hajtású személyautókat lehet majd forgalomba hozni. A hagyományos, belső égésű autók is piacra kerülhetnek, ha abban klímasemleges üzemanyagot használnak. Dr. Zöldy Máté, a (BME) Innovatív Járműtechnológiák Kutatócsoportjának vezetője ezzel kapcsolatban kifejtette: a technológia alapja már rendelkezésre áll, de a végleges e-benzin 5-8 év múlva várható.

SPAR-főnök: júniustól lassul az árdrágulás, a kötelező akciózás a gyártókkal összefogva lenne jó

Miközben a SPAR kiemelt feladatának tartja, hogy a hivatalos inflációs szint alatt tartsa az árait, arra is hangsúlyt fektet, hogy a fogyasztók számára transzparenssé tegye: kereskedelmi cégként ők nem okozói, hanem az elszenvedői az elmúlt időszak elszabadult árnövekedésének – fejti ki Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. elnök-ügyvezető igazgatója.

Elon Musk cége elkezdheti az agyimplantátumok tesztelését embereken

Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását - írja a Guardian online kiadása.

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.