Kezdőlap Cégvilág Leterheltek a felszámolóbiztosok - Idén 10 ezer cégfelszámolás történt
No menu items!

Leterheltek a felszámolóbiztosok – Idén 10 ezer cégfelszámolás történt

Tungsram

Idén eddig mintegy 10 ezer cégfelszámolás történt, míg tavaly 8111, 2021-ben pedig 4359 cég szűnt meg; az iparágakat tekintve a tavalyi adatok alapján magas kockázatú az építőipar, az agrárium pedig a legstabilabb – közölte a Csődvédelem.hu Tanácsadó Kft. szerdán az MTI-vel.

A felszámolások száma többszöröse a csődeljárásokénak, utóbbiakból ugyanis 2021-ben 22, tavaly 30, idén eddig pedig 14 eljárás indult.

A közleményben Tihanyi Nikolett, a Csődvédelem.hu Tanácsadó Kft. ügyvezetője megjegyezte, leginkább a cég méretétől függ, hogy ki melyik utat választja, hiszen a csődeljárást sok esetben csak a nagyvállalatok engedhetik meg maguknak. Esetükben a vállalati márka, bizonyos jogok nem eladhatósága, a know-how, és az egész rendelkezésre álló infrastruktúra miatt sokszor érdemes inkább átszervezni a működést felszámolás helyett.

A csődeljárások alacsony száma azzal is magyarázható, hogy Magyarországon sokaknak zsákutcát, megbélyegzést jelent a csőd, holott az a cég, mely a csődeljárás útjára lép tudatosabb üzleti átgondolást mondhat magáénak, mint aki egyszerűn felszámolja magát.

Tihanyi Nikolett szerint az évi több ezres felszámolási adatot már csak a felszámolóbiztosok leterheltsége miatt is fontos lenne lefaragni.

A felszámolási eljárásokat tekintve azt is megállapították, hogy az újonnan indított eljárások 40 százalékát a 3-5 éve működő cégek tették ki. Regionális bontásban pedig a főváros és Pest vármegye vezeti ezt a listát: az új felszámolási eljárások több mint 80 százalékát itt indították. A felszámolások szempontjából a legutóbbi adatok szerint kiemelkedően magas kockázatú az építőipar, amelyben tavaly 2526, 2021-ben pedig 1280 felszámolás indult. Szintén duplájára nőtt a felszámolások száma az autóiparban, amelyet különösen sújtott a beszállítói láncok akadozása, a beszerzési árak emelkedése. A legkisebb arányban az agráriumot érintik a felszámolási eljárások, ez a legstabilabb ágazat most az országban.

A csődeljárások szektoronkénti bontásánál pedig rámutattak, hogy a kereskedelmi szektorban több, a piacon meghatározó szereplő jelentett csődöt az elmúlt időszakban: köztük energiakereskedő, szeszesital-kereskedő, elektronikai kereskedő, de gyártószektorban is jellemző volt a piacvezető cégek csődje, példaként a Dunaferrt, SFL technologiest és a Tungsramot említették.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy egy később bekövetkező nehéz helyzetet vetíthet előre egyebek mellett a külső finanszírozás fojtogató hatása az üzleti modellben, valamint a szervezeten belül tettenérhető rossz gazdálkodás, amikor a cég már nagyra nőtt, de az ezt lekövető vállalati kultúraváltás elmaradt.

Tihanyi Nikolett szerint a fizetési késedelem a végrehajtás előszobája, ha ez egy céggel rendszerszinten megtörténik, akkor érdemes szakember segítségét kérni az optimalizáláshoz, hogy ne a végrehajtási eljárás, inkasszók útjára lépjen a cég – olvasható a cég közleményében.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.