Kezdőlap Pénzvilág Londoni elemzők: 8 százalékig emelheti az alapkamatot az MNB
No menu items!

Londoni elemzők: 8 százalékig emelheti az alapkamatot az MNB

Londoni pénzügyi elemzők értékelései szerint a Magyar Nemzeti Bank a márciusi kamatdöntő ülésen világossá tette, hogy monetáris politikáját továbbra is az infláció megfékezésére összpontosítja, ezért az alapkamatot 8 százalékig is emelheti az idén.

Az MNB monetáris tanácsa kedden 100 bázisponttal 4,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.

Liam Peach

Liam Peach, a Capital Economics feltörekvő piacokkal foglalkozó közgazdásza helyzetértékelésében úgy fogalmazott: a magyar jegybank “nem is tehette volna egyértelműbbé“, hogy figyelmének középpontjában változatlanul az inflációs nyomás letörése áll.

A vezető elemző szerint a kamatdöntés bejelentése után kiadott közlemény és a sajtóértekezleten elhangzott, szigorítási hajlamot tükröző nyilatkozatok nyomán valószínűsíthető, hogy ha a forint a legközelebbi jövőben ismét nyomás alá kerül, azt az egyhetes betéti eszköz kamatának agresszív emelése követheti.

Peach hangsúlyozta: nem ez a Capital Economics alapeseti forgatókönyve, a ház várakozása azonban ezzel együtt is az, hogy az MNB tartja magát a piacnak adott új útmutatásához, amely az alapkamat és az egyhetes betéti kamat – a bankközi kamatok befolyásolására elsődlegesen használt ráta – közötti rés fokozatos zárására utal.

Az elemző szerint a ház előrejelzése az, hogy az MNB monetáris tanácsa a következő kamatdöntő üléseken is 100 bázispontos lépésekkel emeli az alapkamatot, és

az alapkamat a rövid távú bankközi kamatokkal együtt az idén 8 százalék közelébe emelkedik.

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzőstábja friss helyzetértékelésében szintén azt emelte ki, hogy jóllehet az alapkamat még mindig az egyhetes betéti eszköz 5,85 százalékos kamata alatt jár, az MNB hangsúlyozta készségét gyors és rugalmas válaszlépésekre az egyhetes betéti kamat emelésének formájában, ha ezt a rövidtávú pénzügyi és árupiaci kockázatok indokolják.

A Morgan Stanley londoni elemzői szerint az MNB hozzáigazította alapállását a megnövekedett inflációs kockázatokhoz és egyértelművé tette, hogy az alapvető inflációs kockázatok és a magasabb inflációs várakozások a monetáris kondíciók további szigorítását teszik szükségessé, beleértve az eddigieknél nagyobb lépésekben folytatódó alapkamat-emeléseket.

A Morgan Stanley elemzői közölték: mindezt arra utaló jelként értelmezik, hogy az egyhetes betéti kamat és a jegybanki alapkamat emelése egyaránt folytatódik, de nagyobb üteművé válik az alapkamat felzárkóztatása.

A ház szerint az alapkamat emelési ütemének gyorsításáról hozott keddi döntés önmagában kevéssé szigorítja a monetáris kondíciókat, amelyekben még mindig az 5,85 százalékos egyhetes betéti kamat a meghatározó tényező. A kedden megfogalmazott, egyértelműen kemény hangvételű üzenetek ugyanakkor arra vallanak, hogy az MNB szándéka a pénzügyi és az árstabilitás megvédése további kamatemelésekkel.

Mindezt egybevetve a Morgan Stanley várakozása az, hogy az MNB az egyhetes betéti kamatot 6,85 százalékig emeli.

A cég hangsúlyozza, hogy erre az előrejelzésére felfelé ható kockázatokat lát, függően a forintárfolyam hetenkénti alakulásától.

Másrészről ugyanakkor a világgazdasági növekedés lassulása tovagyűrűző hatásokkal járhat, amelyeknek a nagyon nyitott magyar gazdaság erőteljesen ki lenne téve, és az esetleges negatív növekedési meglepetések enyhíthetik az MNB jelenlegi szigorító alapállását – vélekedtek keddi helyzetértékelésükben a Morgan Stanley londoni elemzői.

A londoni elemzői közösségben vannak olyan előrejelzések, amelyek az ukrajnai háború miatt a korábban vártnál számottevően lassabb világgazdasági növekedéssel számolnak az idén.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.