Kezdőlap Pénzvilág Londoni elemzők: nincs kamatemelési kényszer Magyarországon
No menu items!

Londoni elemzők: nincs kamatemelési kényszer Magyarországon

Londoni pénzügyi elemzők szerint nem nehezedik kamatemelési nyomás a Magyar Nemzeti Bankra (MNB), mivel a forint viszonylagos nyári árfolyam-stabilitása valószínűleg kordában tartja az inflációt.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni kutatási részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői hétfőn ismertetett helyzetértékelésükben közölték: a nyár elején az volt a véleményük, hogy ha a nyár folyamán a forintárfolyam tartósan 330 forint/eurós vagy ezt meghaladó szinten lesz, az már valószínűleg közelítene az MNB “fájdalomküszöbéhez”.

A ház számításai szerint ugyanis egy ilyen forgatókönyv esetén a magyarországi infláció a harmadik negyedévben – az árfolyam mellett a bázishatásoktól és az emelkedő olajáraktól is hajtva – a jegybank tűrési sávjának felső, 4 százalékos határának közelébe gyorsult volna, és tartósabban meghaladta volna az MNB 3 százalékos központi célszintjét.

Ez erősítette volna a jegybank enyhe monetáris politikájával kapcsolatos piaci ellenérzéseket, ennek viszont még gyengébb forint és még nagyobb inflációs kockázat lett volna a következménye a Bank of America-Merrill Lynch elemzői szerint.

A ház várakozása szerint azonban az elmúlt két hónap viszonylag nyugodt forintpiaci fejleményei nyomán az éves magyarországi infláció várhatóan 3,5 százalék körül tetőzik a harmadik negyedévben, és 2019 közepéig ismét a 3 százalékos szint felé lassul.

A devizaárfolyam inflációs átszűrődésének egyébként is még mindig kevés jele van, a július 3,4 százalékos tizenkét havi infláció pontosan megfelelt az MNB előrejelzésének. Az egyetlen jelentősebb felhajtóerőt a kosáron belül az új járművek jelentették, amelyek havi összevetésben 3,1 százalékkal drágultak, és ez korai jele lehet az árfolyam-átszűrődésnek.

A kosár egyetlen eleme azonban nem elégséges annak megállapítására, hogy a gazdaságban felfelé ható inflációs kiigazítási folyamat zajlik, és bár az MNB valószínűleg szoros figyelemmel követi majd ezt a komponenst, nem sieti el azonban a reakciót – vélekedtek hétfői elemzésükben a BofA Merrill Lynch Global Research elemzői.

A ház szerint hozzájárulhatna az MNB hitelességének erősítéséhez, ha a bank  körülírtabb exitstratégiát vázolna fel. Valószínűsíthető azonban, hogy az MNB a szeptemberi kamatdöntő ülésen óvakodni fog bármiféle olyan jelzéstől, amely monetáris szigorítási ciklus kezdetére utalna, mivel ez forinterősödési nyomást eredményezhetne – jósolták a Bank of America-Merrill Lynch elemzői.

Hangsúlyozták: a hatósági kommunikáció a gyenge forinttal szembeni magas tűrési hajlandóságra vall, különös tekintettel arra, hogy a háztartási szektor devizakitettsége gyakorlatilag zéró, az exportőr vállalatoknak devizabevételeik természetes védettséget nyújtanak, és a devizában fennálló GDP-arányos államadósság-hányad 2010 óta megfeleződött.

Mindezt egybevetve a Bank of America-Merrill Lynch elemzői fenntartják azt az előrejelzésüket, hogy az MNB – a hozamgörbe rövid végére koncentrálva – a devizaswap-ügyletek fokozatos kivezetésével kezd hozzá a monetáris politika normalizálásához, engedve, hogy a három hónapos BUBOR-ráta közelítsen a 0,90 százalékos jegybanki alapkamathoz, mielőtt a tényleges kamatemelési ciklus elkezdődne.

A ház szerint azonban az MNB ezzel is valószínűleg 2019 közepéig kivár, mivel – a forinterősödést megakadályozandó – csak lemaradással kívánja követni az euróövezeti jegybank (EKB) emelési ciklusát.

Más nagy londoni házak valamivel agresszívabb előrejelzéseket tartanak érvényben az MNB monetáris politikájának várható irányára.

A TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői azzal számolnak, hogy a monetáris tanács a szeptember 18-i kamatdöntő ülésen “valamelyest” módosítja alapállását, különös tekintettel arra, hogy a testület akkor már ismerni fogja a szeptemberi inflációs jelentés új prognózisait.

Ha az éves infláció augusztusban magasabb volt a júliusban mért 3,4 százaléknál, akkor az inflációs pálya 3 százalék feletti szakaszára szóló előrejelzések esetleg már kevésbé enyhe pályaívet, illetve kevésbé átmeneti jelleget valószínűsítenek majd – fogalmaznak a TD Securities londoni elemzői.

A ház szerint ennek alapján a szeptemberi kamatdöntő ülés “megfelelő alkalom” lenne a monetáris politika kissé feszesebb irányba állítására, abban az esetben, ha az új inflációs előrejelzés ezt indokolja.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás