Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Londoni elemzők: tartja a januári kamatemelési ütemet az MNB
No menu items!

Londoni elemzők: tartja a januári kamatemelési ütemet az MNB

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő pár hónapban fenntartja a kedden váratlanul felgyorsított kamatemelési ütemet a Magyar Nemzeti Bank.

Az MNB monetáris tanácsa az elemzői előrejelzési konszenzus által valószínűsített 30 bázispont helyett 50 bázisponttal 2,90 százalékra emelte keddi kamatdöntő ülésén a jegybanki alapkamatot.

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzőstábja helyzetértékelésében közölte: a ház módosított előrejelzése szerint a magyar jegybank monetáris testülete februárban és márciusban is egy-egy 50 bázispontos kamatemelést hajt végre.

A Morgan Stanley elemzői ugyanakkor azzal számolnak, hogy a magyarországi infláció áprilisban lassulásnak indul, és májusban ez a lassulás még markánsabb lesz. A ház ebben a környezetben azt valószínűsíti, hogy az MNB az idei második negyedévben lépésenként 30 bázispontra lassítja vissza a kamatemelési ütemet.

A Morgan Stanley londoni elemzőinek várakozása szerint ugyanakkor a monetáris tanács az első negyedévben havonként 40 bázisponttal emeli az egyhetes betéti eszköz rátáját, majd a második negyedévben ezt a ciklust befejezi.

Ennek az előrejelzési forgatókönyvnek az alapján az MNB effektív pénzügypolitikai rátája március végéig 5,20 százalékra emelkedne, 30 bázisponttal magasabbra a Morgan Stanley által eddig várt szintnél – hangsúlyozták felülvizsgált keddi előrejelzésükben a cég londoni közgazdászai.

Hosszabb távra előretekintve a Morgan Stanley elemzői azt várják, hogy az MNB csak akkor kezd hozzá a monetáris kondíciók enyhítéséhez, ha az ex-post reálkamat pozitív tartományba fordul. A ház szakértői ezt az idei év végére valószínűsítik.

Az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői értékelésükben kiemelték: a folyamatosan magas infláció – és különösen az erőteljes maginflációs nyomás – környezetében azzal számolnak, hogy a magyar jegybank a következő hónapokban 3,50-4,00 százalék környékére emeli alapkamatát, és a rövid távú bankközi ráták 4,50-5,00 százalékra emelkednek a 4,00 százalékot épphogy meghaladó mostani szintről.

A Capital Economics londoni elemzői meglepőnek nevezték, hogy az MNB az eddigi “standard” 30 bázispontról kedden 50 bázispontos kamatemelésre váltott.

Hozzátették ugyanakkor: a maginflációs mutatók – különösen azok, amelyek a feszes munkapiaci helyzetből erednek – az alapszintű inflációs nyomás folytatódó erősödését jelzik.

Mindehhez a magyar gazdaság erőteljes kilábalási lendülete járul, és az a tény, hogy a magyar hazai össztermék (GDP) immár messze meghaladja a koronavírus-járvány előtti szintet – hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.

Hozzátették: ebben a környezetben azzal számolnak, hogy a magyarországi infláció legalább 2023 elejéig a jegybank 2-4 százalékos célsávja felett marad.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mit és honnan visznek el? Az új lomtalanítási rendszer részletei

a fővárosi lakosok - az eddigiekkel ellentétben - nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat,

Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója

A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein