Kezdőlap Gazdaság Maginfláció - enyhe emelkedés, marad a munkaerőhiány
No menu items!

Maginfláció – enyhe emelkedés, marad a munkaerőhiány

A lassuló külső konjunktúra ellenére folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása a következő időszakban, a beruházási ráta magas marad a következő 5-8 negyedévben – hangzott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján Budapesten.

Kiemelte: az infláció a nyári hónapokban jelentősen mérséklődik, az adószűrt maginfláció a következő hónapokban enyhén emelkedik, majd az év végétől csökken.

Az MNB már kedden publikálta a jelenés fő számait, az új előrejelzés szerint a jegybank emelte inflációs és növekedési előrejelzését: 3,1 százalékról 3,2 százalékra növelte idei inflációs várakozását, növekedési prognózisát pedig 3,8 százalékról 4,3 százalékra javította. Jövőre 3,1 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval és az előző jelentésben előrejelzett 3,2 százalékkal szemben 3,3 százalékos GDP-növekedéssel számol a jegybank.

A 2021-es prognózis szerint az infláció és a növekedés is 3,3 százalék lesz a márciusban is egyformán várt 3,0 százalék helyett.

Balatoni András

Balatoni András elmondta: a külső dezinflációs hatások az év második felétől visszafogják majd az áremelkedés ütemét, a jövedéki-adóemelések árnövelő hatása viszont 2021 végéig megmarad.

Magyarország az idei első negyedévben az Európai Unió tagállamai között a növekedési rangsor élére került a romló nemzetközi konjunktúra ellenére, a bérek növekedése az év elején folytatódott mind a nagyvállalatok, mind a kis- és középvállalatok körében. A bérnövekedés fennmarad a következő években is, de az  ütem némileg lassulhat.

A munkaerő-hiány továbbra is jellemző marad az országban, de a hatékonyabb, termelékenyebb cégek új beruházásokkal, gépbeszerzésekkel próbálják pótolni a hiányzó munkaerőt.

Virág Barnabás

Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a beruházási ráta magas marad a következő 5-8 negyedév során. 2020-tól azonban a kormányzati beruházások mérséklődnek, ez közvetetten visszafogja majd a magyar gazdaság növekedési ütemét is.

A beruházások jelentősen hatnak az import dinamikájára is, az import az idén 6,5 százalékkal, 2020-ban 5,7 százalékkal, 2021-ben 5,6 százalékkal nő majd, az export az idén 5,4 százalékkal, jövőre és 2021-ben is 6,2 százalékkal bővül majd. A külső finanszírozási képesség stabil marad, idén és jövőre a GDP 2,2-2,2 százaléka, 2021-ben 2,0 százaléka lesz várhatóan.

Balatoni András kitért a már piacra került magyar állampapír plusz várható hatásaira. Kifejtette: a jegybanki szakértők szerint az új állampapír-konstrukció kedvezően támogathatja a háztartások magas megtakarítási rátájának fennmaradását és azt, hogy a lakosság újonnan keletkező megtakarításait átirányítsák az állampapír-piacra. Az új állampapír egyúttal hozzájárulhat az ország külső sérülékenységének további javulásához – emelte ki Balatoni András.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás