Kezdőlap Gazdaság Magyar falu program - jövőre is 70 milliárdos keretösszeggel
No menu items!

Magyar falu program – jövőre is 70 milliárdos keretösszeggel

Jövőre ismét 70 milliárd forint forrásra lehet pályázni a Magyar falu programban – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár közölte: a pályázatokat várhatóan már 2022 első munkanapján kiírják, az elbírálás időtartamát pedig a korábbi 120 napról 90 napra csökkentik, hogy a pénz minél hamarabb eljuthasson a kistelepülésekhez.

Hozzátette: a rendelkezésre álló forrásokat a pályázati igények alapján akár több tízmilliárd forinttal kiegészítheti év közben a kormányzat.

Elmondta, jövőre 14 fejlesztési témakörben pályázhatnak a program forrásaira az 5 ezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú kistelepülések.

Az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése programpontban polgármesteri hivatalként is működő faluházak fejlesztésére, közösségi terek fejlesztésére, kültéri közösségi terek, például színpadok vagy gépjármű tárolására alkalmas létesítmény építésére, felújítására, orvosi rendelők fejlesztésére, fogászati szék beszerzésére, óvodák és bölcsődék felújítására, korszerűsítésére kaphatnak támogatást az önkormányzatok.

Gyopáros Alpár

Szintén lehet pályázni közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzésre és közösségszervező bértámogatásra, egyházi közösségi terek fejlesztésére, egyházi közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzés és közösségszervező bértámogatására, egyházi, illetve önkormányzati tulajdonában lévő temetők infrastrukturális fejlesztésére, kommunális eszközök, a közterületek karbantartásához szükséges gépek beszerzésére, óvodai és közterületi játszóterek fejlesztésére.

Továbbá járdák, önkormányzati utak, hidak, kerékpárforgalmi létesítmények, vízelvezető rendszerek építésére, felújítására, szolgálati lakások felújítására, fejlesztésére, tanya- és falugondnoki buszok beszerzése, iskolaépületek, tornatermek fejlesztésére is lehet pályázatokat benyújtani, illetve újra meghirdetik a Falusi Civil Alapot – sorolta a kormánybiztos.

Az egyházi intézmények fejlesztése esetében nem az önkormányzat, hanem az egyházközség a kedvezményezett – fűzte hozzá.

Arról is beszámolt, hogy az elmúlt három évben már több mint 200 milliárd forintnyi forrást használhattak fel a kistelepülések a Magyar falu program keretében.

Ugyancsak a kistelepüléseken élőket segíti a falusi csok, amelyet indulása óta 27 000 család vett igénybe 145 milliárd forint értékben. A falusi útalap felhasználása nyomán pedig 2019 óta 3000 kilométernyi mellékutat újítottak fel és jövőre további 1500 kilométernyi mellékút újulhat meg – mondta Gyopáros Alpár.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Búzaszenteléssel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program

A horvátországi Karancson tartott Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepséggel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program.

Tájegységi központ épül Tardoson a Gerecse jövőjéért 

A Gerecsei Tájvédelmi Körzet központjában, Tardoson egyedülálló fejlesztés veszi kezdetét. A 310 millió forintos uniós támogatással megvalósuló Jura Ház nemcsak a természetvédelmi őrszolgálat új bázisa lesz, hanem a fenntartható fejlődés, a közösségi összefogás és a környezeti nevelés szimbóluma is

A Turkish Airlines új korszakot ünnepel az európai légiközlekedésben

A Turkish Airlines büszkén ünnepli Törökország légi közlekedésének történelmi mérföldkövét, amelynek során az iGA Isztambuli Repülőtér 2025. április 17-től kezdődően elsőként vezeti be Európában a három független futópályás üzemet

Itt a korszakváltás: jönnek a kínai autók a használt kínálatba

Az idei év első negyedéve kimagasló eredményeket hozott a Das WeltAuto számára.
Hirdetés

Hírek

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.