Kezdőlap Pénzvilág Magyar kilátások. Az IMF javította prognózisát
No menu items!

Magyar kilátások. Az IMF javította prognózisát

Az IMF javította Magyarország idei és jövő évi gazdasági bővülésére vonatkozó előrejelzését: a 2019-est 4,9 százalékra, a 2020-ast pedig 3,5 százalékra emelte a novemberben várt 4,6 és 3,3 százalékról.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Alapokmányának IV. cikkelye szerinti zárónyilatkozatában azzal számol, hogy az idei folyó fizetési hiány a korábbi előrejelzésnek megfelelően a GDP 0,9 százaléka lesz, a 2020-as deficitet 0,6 százalékról 0,7 százalékra emelte.

A valutaalap egyúttal megerősítette idei és jövő évi  3,4 százalékos inflációs előrejelzését.

Az IMF honlapján közzétett dokumentum szerint az idei GDP arányos államháztartási hiány a tavalyi 70,2 százalékról idén 66,5 százalékra, jövőre 64 százalékra zsugorodik.

A IMF emlékeztet, hogy 2018-ban Magyarország Európa egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, nagyrészt a belföldi kereslet bővülésének, valamint a rekord magas uniós forrásból finanszírozott befektetések hatására. A munkanélküliség új történelmi mélypontra esett, fokozva a bérnyomást.

A közlemény szerint a idei költségvetési hiánycél várhatóan teljesül a növekvő bevételeknek köszönhetően, amihez a magánfogyasztás gyors növekedése és a hatékonyabb adóbehajtás járul hozzá. Ugyanakkor a potenciál feletti kibocsátás esetén tovább romlik a strukturális elsődleges egyenleg – hívták fel a figyelmet.

A dokumentum megfogalmazása szerint a monetáris politika továbbra is alkalmazkodó, az idén tavasszal végrehajtott minimális szigorítás ellenére. Miután idén  márciusban az infláció a toleranciasáv felső felébe került, az MNB mínusz 15 bázispontról mínusz 5 bázispontra csökkentette az egynapos betéti kamatlábat, miközben szerényen mérsékelte a likviditási többletet.

Az IMF elismerően említette Magyarország folyamatosan erős gazdasági teljesítményét, ami az EU átlagához képest a jövedelmek gyorsabb konvergenciájához vezetett, miközben csökkentette a gazdaság sebezhetőségét.

A gazdasági növekedést az erős belföldi fogyasztás és a beruházások segítették. Ugyanakkor a növekvő külső bizonytalanságra, a továbbra is magas államadósságra és a bruttó finanszírozási igényre tekintettel, az IMF a költségvetési konszolidáció folytatására ösztönzi Magyarországot, amivel tovább erősíthető a gazdaság ellenálló képessége, és fenntartható a növekedés.

Az IMF elégedett a kormány középtávú költségvetési célkitűzéseivel. Ez ugyanis szélesíti a rendelkezésre álló költségvetési teret, amit egy későbbi esetleges visszaesés esetén fel lehet használni.

Az IMF konkrét, növekedésbarát bevételi és kiadási intézkedéseket szorgalmaz, mint például a mentességek csökkentése, az adóalap kibővítése, az ágazati adók fokozatos felszámolását, az árukra és szolgáltatásokra fordított kiadások mérsékelt csökkentése és az általános támogatások ésszerűsítése.

Az IMF támogatja a jelenlegi monetáris politikát. Tekintettel arra, hogy a belföldi viszonyokból adódó inflációs kockázatok felfelé mutatnak, arra ösztönzik a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), hogy legyen figyelemmel a keresleti nyomásra. Indokoltnak tartja továbbá a lakáspiac szoros figyelemmel követését.

A termelékenységhez viszonyítva gyorsan növekvő bérek, az export bővülésének a lassulása és az üzleti környezetben még tapasztalható hiányosságok is jelzik a kínálati oldali reformok élénkítésének szükségességét – írták.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás