Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Matolcsy: Európának vissza kell térnie a gyökereihez
No menu items!

Matolcsy: Európának vissza kell térnie a gyökereihez

Meg kell reformálni az Európai Uniót, az eurózónát, magát az eurót – hangsúlyozta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azon a rendezvényen, amelyen bemutatták új könyvét, “Az amerikai birodalom kontra európai álom” című művet.

A jegybank elnöke szerint az angolszász nyugati világ mellett Eurázsia lesz az új hatalmi központ

Az MNB elnöke elmondta: létrehozása pillanatában hibás, sőt káros politikai koncepcióra épült az euró megteremtése, mivel 1992-ben, az euró elindulásakor a közös európai pénztől az európai országok szorosabb együttműködését, gazdaságának erőteljes bővülését várták, szemben a Szovjetunióval, a szovjet birodalommal. A Szovjetunió azonban pont abban az évben bomlott fel – mutatott rá Matolcsy György.

Később, az elmúlt évek során ezzel szemben a dollár, az amerikai birodalom valutájának versenytársa lett az euró, amelyet sem az Egyesült Államok vezetése, sem annak politikai és gazdasági elitje nem néz jó szemmel. Amerika emiatt mind nyílt, mind rejtett eszközökkel igyekszik meggátolni az európai birodalom felemelkedését, megerősödését – tette hozzá.

Matolcsy György kiemelte: Európának vissza kell térnie a gyökereihez, a szellemi és kulturális örökségéhez, sokszínűségéhez, és ezekre építve kell választ adnia a XXI. század kérdéseire, a technológia, a digitalizáció és a pénz hármas kihívására.

Rámutatott:

az eurózóna tagállamai az euró bevezetése előtt a gazdaságot tekintve jobban, gyorsabban fejlődtek, és ezt tetézte, hogy később az Európai Unió, az eurózóna lemaradt a világméretű gazdasági versenyben.

Napjainkban ismét kétpólusúvá kezd válni a világ, az Egyesült Államok mellett Kína játssza a vezető szerepet a globális gazdasági, technológiai versenyben, ezzel kezd egy új hatalmi egyensúly kialakulni a világban. Az angolszász nyugati világ mellett Eurázsia lesz az új hatalmi központ – hangsúlyozta.

Matolcsy György úgy vélte: bár Magyarország még nem vezette be az eurót, de gondolkodni kell azon, hogy milyen feltételek mellett kellene újraépíteni Európát, az eurózónát, milyen háttérrel kellene elindítani az euró megreformálását, mert napjainkban Magyarország Európa egyik legizgalmasabb gondolatébresztő, alkotó műhelye – mutatott rá a jegybank elnöke.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás