Kezdőlap Közlekedés Megújul a MÁV vállalat vezetése
No menu items!

Megújul a MÁV vállalat vezetése

Vonat Fotó: Mészáros Cecília

A MÁV-csoport integrációja 2025-re kiteljesedik: a korábbi leánycégek egyesülésével létrejön a hatékonyabb működést lehetővé tévő, a korábbinál kevesebb vezetői pozícióval működő integrált közlekedési vállalat, amely 3+1 cégből áll – közölte a MÁV Zrt.

A vasúttársaság közleményében ismerteti: a kötöttpályás infrastruktúráért a MÁV Pályavasúti Zrt. lesz felelős, a vasúti és autóbuszos személyszállításért a MÁV Személyszállítási Zrt., a vállalatcsoport informatikai és működéstámogatási hátországát a MÁV Szolgáltatóközpont Zrt. adja, a MÁV Zrt. pedig összehangolja a három cég munkáját, illetve irányítja a teljes cégcsoport tevékenységét.

A januártól érvényes új működésmódot nemcsak az egyszerűbb és átláthatóbb szervezeti struktúra támogatja, hanem a vállalatcsoport vezetésének megújulása is – jelezték.

Az új, integrált személyszállító közszolgáltató vállalat, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója Kormányos László lesz; munkájában vezérigazgató-helyettesként Kazai Katalin, Laskay Lóránt, Szarka Zsolt és Fajcsák Lajos segíti.

A MÁV Pályaműködtetési Zrt. vezérigazgatója továbbra is Németh Réka, akinek munkáját a jövőben vezérigazgató-helyettesként segíti Széles Marianna és Pósalaki László.

A MÁV-csoportot irányító, a leányvállalatok működését összehangoló MÁV Zrt. vezérigazgatója továbbra is Hegyi Zsolt, akinek munkáját vezérigazgató-helyettesként Dányi Gábor, illetve új kinevezettként Reich László segítik majd.

Az új megbízások 2025. január 1-jétől érvényesek, és határozatlan időre szólnak.

A MÁV-csoport vezérigazgatójának előterjesztésére az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium nevében Lázár János miniszter a kinevezéseket támogatta – közölték.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...