Kezdőlap Címkék Munkahelymegőrzés

munkahelymegőrzés

Bértámogatás – májusban is

A kormány ismét meghosszabbítja a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások számára biztosított ágazati bértámogatást: a március előtt is jogosult szektorok cégei májusra is kérhetik a munkahelyek megtartását szolgáló állami segítséget - jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Beruházás-ösztönzés. Újabb 30 milliárdos keretösszeg nyílik

Újabb 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatja a kormány a versenyképesség növeléséhez szükséges programot - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Mentőöv a vendéglátósoknak – ezentúl előre jár a bértámogatás

A kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében - tudta meg a Magyar Nemzet. Az intézkedés lényege, hogy az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást.

Heineken: 540 milliós beruházás a soproni sörgyárban

Versenypiaci pozíciójának erősítése céljából 540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a 125 éves soproni sörgyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sopronban.

Újraindul a kutatók bértámogatása

Ismét bértámogatásban részesülhetnek a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor magasan képzett szakemberei a járványhelyzet miatt, három hónapos időtartamban - jelentette be Bodó Sándor.

Beruházás-ösztönzés. Újabb 155 milliárd forint pályázható

A kormány úgy döntött, hogy újabb 155 milliárd forintot ad a minisztériumnak a beruházás-ösztönzési programok folytatására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Elemzők a munkaerőpiacról – fordult a trend

A koronavírus-járvány második hulláma és a szezonális hatások egyszerre okozzák, hogy őszre megfordult a munkaerőpiac korábbi kedvező alakulása - állapították meg a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat kommentálva elemzők.

Szakszervezetek: elfogadható a fővárosi újraindítási adó

Elfogadhatónak tartják a szakszervezetek a Fővárosi Önkormányzat tervét az újraindítási adó bevezetéséről, amennyiben az abból származó plusz bevételből a főváros nemcsak megőrzi a munkahelyeket a saját cégeinél, közintézményeinél, hanem bért is emel.

ITM: kilenc hete csökken a regisztrált álláskeresők száma

A gazdaságvédelmi akcióterv rövid távon eredményes volt, hiszen kilenc hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

Palkovics: nyolcszáz milliárd jut munkahelyteremtésre

A munkahelymegőrzést az idén 380 milliárd forinttal, a munkahelyteremtést 2020 és 2022 között 804 milliárd forinttal támogatják a gazdasági akcióterven belül - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László a gazdaságvédelmi akciótervről / RÉSZLETEK

A kormány három szakaszból álló gazdaságvédelmi akciótervének második szakaszát elemezve Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kijelentette, a terv fókuszában a gazdasági károk minimalizálása, a munkahelyek megőrzése áll, hogy a járvány után minél gyorsabban bekövetkezhessen a gazdaság újraindítása.-(Az intézkedéseket tartalmazó Magyar Közlöny szövege a cikkben)

Orbán öt új programot jelentett be – 13. havi nyugdíj is lesz

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében a miniszterelnök több új intézkedést is bejelentett: a bértámogatási programot, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a kiemelt nemzetgazdasági ágazatok újraindítását, valamint azt, hogy több mint 2000 milliárd forint értékben biztosítanak támogatott hitelt vállalatok finanszírozására.

Friss

Értékesítésben nagyot váltott a japán márka Magyarországon

A Hovány csoport a partnereinek küldött levélben jelezte, hogy elváltak útjaik a márkától.  

A kormány számára nagyon fontos az építőipar és az építőgazdaság

Nagy Márton szerint jövőre 5-6 százalékos inflációval számolva 4-5 százalékos, vagy afölötti reábérnövekedés is lehet.

A Pick Szeged Zrt. kedvezőtlen gazdasági környezetben is növelte nyereségét

Az első hat hónapban a nyershús-alapanyagok felvásárlási ára tovább nőtt, júniusban rekordszintre, kilogrammonként 2,5 euróra emelkedett.

Tabuk miatt fuccsol be a családi vállalkozások utódlása

A Generációk Partnere szakértőjének tapasztalatai alapján a sikeres elengedés egyik kulcsa, hogy az alapító találjon magának egy új kihívást, célt.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.