Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág MNB-alelnök: a geopolitikai helyzet kiéleződése rendkívüli kockázatot jelent
No menu items!

MNB-alelnök: a geopolitikai helyzet kiéleződése rendkívüli kockázatot jelent

Virág Barnabás. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A geopolitikai helyzet kiéleződése rendkívüli kockázatot jelent, ezért a jegybank a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítása érdekében továbbra is kész minden monetáris politikai eszköz alkalmazására – jelentette ki Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Az alelnök hangsúlyozta, hogy a devizapiaci jegybanki intervencióra vonatkozó kérdéseket az MNB, mint ahogy eddig sem, úgy most sem kommentálja.

Kiemelte, hogy az elmúlt másfél hétben külföldi szereplők mintegy 600 milliárd forintnyi pozíciót építettek ki a pénzpiacokon a forint ellen. Ekkora pozícióra volt már példa, de ilyen gyors felépülésére még nem – tette hozzá. A jegybank a kamatok emelésével meg tudja növelni a pozíciók tartásának költségét, azok lezárásának pedig a forintot erősítő hatása lesz.

A forint gyengülésének hátterében az orosz-ukrán háború okozta, az egész régiót érintő kockázat-növekedés áll – jegyezte meg az alelnök, aki a forint elleni pozíciók kiépülését természetes piaci folyamatnak nevezte.

Virág Barnabás aláhúzta, hogy a jegybanki tartalékok szintje megfelelő, azt az általánosan elfogadott nemzetközi szempontok szerint értékelik.

A geopolitikai helyzet kiéleződése rendkívüli kockázatot jelent. “A kockázat nem rólunk szól, de hatással van ránk” – fogalmazott.

Virág Barnabás hangsúlyozta, hogy a jegybank következetesen folytatja az infláció megfékezésére meghirdetett kamatemelési ciklust. Megerősítette azt is, hogy az egyhetes betét és az alapkamat szintje össze fog érni.

Február közepéig az MNB becslése szerint folytatódott a gyors gazdasági növekedés Magyarországon, mértéke elérhette a 8 százalékot. Ugyanakkor az infláció emelkedése is folytatódott, 8-8,5 százalék lehetett, és a maginfláció is elérhette a 8 százalékot.

Nőttek az inflációs kockázatok és a gazdasági növekedésnél nőttek a lefelé mutató kockázati tényezők – jegyezte meg.

A pénzpiaci mozgásokat értékelve kiemelte, hogy a magyar megtakarítók bizalma töretlen, tartják a forintbetéteket és az állampapírokat. A piaci folyamatok annyiban jelentkeztek, hogy a devizabetétek volumene némileg csökkent, miután az év elején megnövekedett a szintjük, az utóbbi időszakban jelentős volt a forintra váltás. Az állampapíroknál egy átrendeződés történt a Prémium Magyar Államkötvény irányába.

A külföldi megtakarítók is tartják a magyar állampapírállományukat, ugyanakkor a hozamok markánsan emelkedtek – mondta.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az OMV is korlátozza a tankolást

Gépjárművenként legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolható hatósági áron az OMV kutakon, a kannába, hordóba tankolt üzemanyagért pedig piaci árat számítanak fel péntektől - közölte az OMV.

Újabb 2200 járatot törölt a Lufthansa

A Lufthansa újabb 2200 járatot törölt, miután a koronavírus-fertőzések növekedése súlyosbította a létszámhiányt, tovább fokozva ezzel az európai utazási káoszt a kritikus nyári vakációs időszak kezdetén.

Teljesen leállhat a gázszállítás az Északi Áramlat-1 vezetéken

A német közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője szerint előfordulhat, hogy Oroszország júliusban teljesen leállítja a Németországba irányuló földgázszállítást a két országot összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken.

Számlálóbiztosokat keres a Központi Statisztikai Hivatal

Országosan mintegy 28 ezer számlálóbiztos részvételére lesz szükség az októberben kezdődő népszámlálás lebonyolításához. A Központi Statisztikai Hivatal a települési, illetve a fővárosban a kerületi önkormányzatok jegyzőivel közösen elindította a számlálóbiztosok toborzását.

Hírek

Az OMV is korlátozza a tankolást

Gépjárművenként legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolható hatósági áron az OMV kutakon, a kannába, hordóba tankolt üzemanyagért pedig piaci árat számítanak fel péntektől - közölte az OMV.

Újabb 2200 járatot törölt a Lufthansa

A Lufthansa újabb 2200 járatot törölt, miután a koronavírus-fertőzések növekedése súlyosbította a létszámhiányt, tovább fokozva ezzel az európai utazási káoszt a kritikus nyári vakációs időszak kezdetén.

Számlálóbiztosokat keres a Központi Statisztikai Hivatal

Országosan mintegy 28 ezer számlálóbiztos részvételére lesz szükség az októberben kezdődő népszámlálás lebonyolításához. A Központi Statisztikai Hivatal a települési, illetve a fővárosban a kerületi önkormányzatok jegyzőivel közösen elindította a számlálóbiztosok toborzását.

Szigorított a Mol: legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolható

A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon a járművekbe maximum 50 liter üzemanyagot lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett.

Belassult a Netflix, ami majdnem 500 ember állásába kerül

A Netflix újabb létszámleépítést jelentett be, mivel lassuló növekedéssel és megnövekedett versennyel küzd.

Majomhimlő: újabb eseteket regisztráltak Magyarországon

Már 12 igazolt majomhimlős van Magyarországon - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

Korrupciógyanú. Lemondott a román mezőgazdasági miniszter

A közösségi oldalán közölt bejegyzésében bejelentette lemondását a korrupcióval gyanúsított Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági miniszter.

Döntöttek az uniós védettségi igazolványok meghosszabbításáról

Annak biztosítására, hogy az uniós állampolgárok élhessenek jogukkal az Európai Unión belüli szabad mozgáshoz, az Európai Parlament hozzájárult a koronavírus elleni védettséget igazoló tanúsítványok június 30-án lejáró érvényességének egyéves meghosszabbításához - közölte az uniós parlament.

Gazdaság

Tovább zuhan a kriptovaluták királya

Az értékéből rohamosan vesztő bitcoin árfolyama valószínűleg 13 ezer dollárig fog lezuhanni, ami közel 40 százalékos csökkenést jelent a jelenlegi szinthez képest - állítja egy amerikai pénzügyi szakértő.

Újabb sokmilliós bírságot kapott a Raiffeisen Bank

A Magyar Nemzeti Bank 34 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra, mivel az az elmúlt bő egy évben két hiánypótlási felszólítás ellenére...

MNB: új lendületre kapott a digitalizáció a pénzügyi szektorban

A járvány után újabb lendületre kapott a pénzügyi szektor digitális átalakítása: a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon, és az ügyfelek több mint 80 százaléka használ már digitális banki csatornákat - ismertette Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a jegybank 2022-es FinTech és digitalizációs jelentését.

Allianz Biztosító – 61 milliós bírság

A Magyar Nemzeti Bank 35 millió forint felügyeleti és 26 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Allianz Biztosítóra.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom