Kezdőlap Hírek MNB: nőnek a bérek, de jövőre versenyképességi fordulat kell
No menu items!

MNB: nőnek a bérek, de jövőre versenyképességi fordulat kell

A jegybank szakértői szerint az idén az elmúlt évtized leggyorsabb gazdasági növekedése valósulhat meg, 2019-től azonban versenyképességi fordulat nélkül fokozatosan lassul a bővülés – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója Budapesten, a jegybank friss, decemberi inflációs jelentésének bemutatásakor.

Balatoni András
Balatoni András

Kiemelte: az infláció szokásosnál nagyobb változékonysága rövid távon fennmarad, a jövő év eleji átmeneti emelkedés után a pénzromlás üteme ismét 3 százalék alá csökken.

Az igazgató kiemelte: a reálbérek további érdemi növekedésére számít az MNB, jövőre a bruttó átlagkereset 8,5 százalékkal nő majd, a munkanélküliségi ráta a historikus mélypontja közelében alakul.

Az MNB kedden – a monetáris tanács kamatdöntő ülését követően – hozta nyilvánosságra a decemberi inflációs jelentésének főbb számait. Ebben 4,7 százalékra emelték az idei gazdasági növekedési várakozást, a 2019-es inflációs várakozást pedig 2,9 százalékra csökkentették. Az idei növekedést a szeptemberben előre jelzett 4,4 százalékról emelte 0,3 százalékponttal a jegybank, az idei inflációs prognózis 2,8 százalék maradt.

Jövőre a korábban várt 3,1 százalékkal szemben 2,9 százalékos inflációt vár az MNB, változatlanul 3,5 százalékos GDP-növekedés mellett. 2020-ban a szeptemberi prognózissal megegyezően, 3 százalékos inflációt és 3 százalékos gazdasági növekedést jeleznek előre, akárcsak 2021-re.

Balatoni András elmondta:

az érdemi reálbér-növekedés miatt az elkövetkező években a lakossági fogyasztás bővülése erőteljes marad, idén a jegybanki prognózis szerint a fogyasztás 5,4 százalékkal bővül, jövőre 3,4 százalékkal, 2020-ban 3,1 százalékkal nő majd.

A jegybank előrejelzése szerint a vállalati beruházások 2021 végéig 5 százalékot meghaladó mértékben emelkednek, ebben nagy szerepet játszanak majd a Mercedes, a Mol, a BMW beruházásai – jelezte az MNB igazgatója, hozzátéve, egyedül a BMW beruházása 2021 végéig mintegy 0,3 százalékponttal emeli meg a GDP-t.

Jelezte: egyúttal a vállalati hitelezés bővülése is folytatódik, amit az MNB nhp fix programja is támogat, emellett a fiskális politika is keresletbővítő hatású lesz jövőre.

Elmondta: a folyó fizetési mérleg többlete tartósan fennmarad, miközben a külső finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg összevont egyenlege) magas szinten stabilizálódik.

Az idén ugyan 1,1 százalékra mérséklődhet a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többlete, a jegybank szakemberei szerint a jövőben a csökkenés nem lesz ilyen erőteljes, így a 0,7-1,9 százalék között várható a folyó mérleg többlete a GDP-hez mérten a következő 3 évben, míg a külső finanszírozási képesség a GDP-hez viszonyítva 3 százalék körül marad.

A jegybank óvatosabb lett az export alakulására vonatkozóan is, idén az MNB szakértői szerint 5,8 százalékkal, jövőre és 2020-ban 6,5-6,5 százalékkal bővül a kivitel, az import idén 7,5, jövőre 7,2 százalékkal nő, 2020-ban 5,7 százalékkal bővül.

Az MTI kérdésére Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója elmondta: a versenyképesség javítása érdekében mindenképpen növelni kell a vállalatok termelékenységét, javítani kell az állami intézmények és vállalatok hatékonyságát, és fejlesztéseket kell végrehajtani az emberi erőforrásokkal való gazdálkodásban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása

Országszerte egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása, 310 ezer hallgatóra kevesebb mint 50 ezer kollégiumi férőhely jut.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

Több mint egymillió szabad járóbeteg-időpont foglalható az EgészségAblakban

Több mint egymillió szabad járóbeteg-időpont foglalható az EgészségAblakban.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.
Hirdetés

Hírek

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...