Kezdőlap Hírek Motoros jogosítvány - szigorúbb követelményekkel
No menu items!

Motoros jogosítvány – szigorúbb követelményekkel

Március elsejétől megújított tantervi és vizsgakövetelményeket teljesítve szerezhetnek jogosítványt a magyar motorosok – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A Magyarországon regisztrált motorkerékpárok száma 2001-hez képest több mint kétszeresére, 186 ezer közelébe nőtt 2019 végére. A statisztikák szerint a motorosok baleseti halálozási kockázata lényegesen magasabb az autósokénál, az elmúlt időszakban évente bekövetkezett 1200-1500 balesetben 50-60 motoros vesztette életét.

Mosóczi László

Mosóczi László, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: 2020-ban az 1950-es évek óta először csökkent 500 alá a hazai közutakon elhunytak száma. A 454 halálos áldozatból a tavalyelőtti 53-hoz képest tavaly 34 volt motoros. Magyarországon évente 15-20 ezren tesznek forgalmi vizsgát a kétkerekű járműkategóriákban. A korszerűsített tanterv bevezetésével a száz közúti balesetből négyet okozó motorkerékpárosok közlekedése még biztonságosabbá válik – tette hozzá.

A módosításokat a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. szakemberei készítették elő a szakoktatók tapasztalatainak felhasználásával, más hazai közlekedési szakértők bevonásával és külföldi példák elemzésével. Átfogó javaslatcsomagjuk alapján a technikai fejlődéshez igazították a képzések tanterveit és a vizsgakövetelményeket.

Az összes kétkerekű kategóriát érintő változások hatályba lépésével a vizsgafeladatok között hangsúlyosabban szerepelnek az összetettebb vezetéstechnikai elemek.

A balesetek jelentős része az ilyen bonyolult manőverek – az ellenkormányzásos kikerülés vagy a jármű bedöntése kanyarodáskor – elhibázására vezethető vissza. Változik a vizsgapályák mérete és vonalvezetése, és részletesebben oktatják a motorosok biztonságát szolgáló ruházat és védőfelszerelés kiválasztását, helyes használatát is – ismertette a minisztérium.

A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a Vizsgaközpont ismeretterjesztő céllal oktatóvideó-sorozatot állított össze és tett közzé a KAV honlapján. A néhány perces epizódok a motoros tantervi és vizsgakövetelményekben szereplő feladatok helyes végrehajtását mutatják be. A videók háromféle, a tanulók mellett a szakoktatóknak és vizsgabiztosoknak szóló narrációval készültek el. A képzést és vizsgáztatást végző szakembereket tájékoztatók és útmutató segédanyagok készítik fel az új követelmények alkalmazására – közölte az ITM.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás