Kezdőlap Turizmus MTÜ - kimagasló eredmények a turizmusban
No menu items!

MTÜ – kimagasló eredmények a turizmusban


Háromszorosára ugró vendég és vendégéjszakaszám a Balaton Sound hatására, jelentősen bővülő szálláshelyi bevételek a Campus fesztivál és az EFOTT alatt, vagy éppen teljes havi vendégforgalom 93 százalékát produkáló hét a Művészetek Völgye nyomán – kiemelkedő turisztikai eredményeket mutatnak a hazai “fesztiváltelepülések”. Idén is látogatók ezreit vonzották a nagy nyári zenés-táncos rendezvények, amelyek így jelentősen fellendítették a helyi gazdaságot is. A többnapos események eddigi legnagyobb nyertesei Gárdony, Debrecen, Kapolcs és Zamárdi szálláshelyei lettek.

Az MTÜ közleménye szerint a 2024-es fesztiválszezont július 3-6. között a Balaton Sound nyitotta, amelynek idén is Zamárdi adott otthont. Az Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján ez idő alatt a település szálláshelyein több mint 12 ezer vendég 22 ezer éjszakát töltött el. Ezzel a vendégszám három és félszeresére, a vendégéjszakáké pedig közel háromszorosára nőtt a rendezvényt megelőző hét azonos időszakához képest.

Gárdonyban, Velencén, Sukorón, Pákozdon és Kápolnásnyéken is növekedést tapasztalhattak a szállásadók július 10-14. között. Az eredetileg Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójaként elindult EFOTT fesztivál során mintegy 3600 vendég éjszakázott a települések szálláshelyein. Ezzel a kiemelkedő főszezoni foglaltság is tovább erősödött: a megelőző héthez képest is több mint 10 százalékot nőtt a vendég és 20 százalékot a vendégéjszaka szám a településeken.

A fesztivál egyik legfőbb nyertese Kápolnásnyék, ahol az EFOTT alatt a vendégek száma több mint duplájára, míg az általuk eltöltött éjszakák száma 143 százalékkal nőtt a korábbi héthez viszonyítva, ugyanakkor több mint 60 százalékkal bővült Sukoró és 24 százalékot nőtt Gárdony vendégéjszakáinak száma is a fesztivál alatt, a korábbi héttel összevetve.

Hasonló hatást eredményezett a Művészetek Völgye, amely július 19-28. között zajlott Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Az NTAK adatok alapján Kapolcs népszerűsége igencsak megugrott: a rendezvénynek helyszínt adó három település összesen több mint 2 ezer vendéget fogadott. Az általuk eltöltött mintegy 8 ezer éjszakából több mint 6 ezret regisztráltak a kapolcsi szálláshelyek. A település teljes júliusi vendégforgalmának 93 százaléka így a fesztivál alatt keletkezett.

A korábbi héthez viszonyítva negyedével több vendég érkezett Debrecenbe a Campus fesztiválra július 24-28. között. A 8000 vendég 15 ezer vendégéjszakát töltött a cívisvárosban. A belföldi látogatók száma 66 százalékkal, az általuk eltöltött éjszakáké pedig 34 százalékkal haladta meg az előző hetit.

A bevétel növekedéséhez is jelentősen hozzájárultak a fesztiválok a települési szálláshelyeken. A Balaton Sound alatt több mint négyszeresére nőtt a szálláshelyek bevétele Zamárdiban a fesztivált megelőző hét azonos időszakához viszonyítva. Kapolcson, Taliándörögdön, Vigántpetenden több mint 70 százalékkal emelkedtek a szálláshelyi bevételek a Művészetek Völgye alatt a fesztivál előtti időszakhoz képest. Szintén jelentős mértékben emelkedtek a debreceni szálláshelyi bevételek a Campus fesztivál alatt, és összességében 30 százalékkal nőttek Sukoró, Velence, Gárdony, Kápolnásnyék és Pákozd szálláshelyi árbevételei is az EFOTT alatt.

A fesztiváloknak köszönhetően sok esetben változik a vendégek korcsoportos megoszlása is. Zamárdiban a Balaton Sound alatt a 18 éven aluliak arányában 23, a 35 éven felüliek arányában 34 százalékpontos csökkenés mutatkozott, míg a 19-24 év közöttiek aránya 27, a 25-34 év közöttiek aránya pedig 29 százalékponttal haladta meg az egy héttel korábbit. Szintén nőtt az EFOTT hatására a Velencei-tó körüli települések szállóvendégei között a 19-24, illetve a 25-34 éves korosztály aránya, 8, illetve 6 százalékponttal.

A szálláshelytípusok közül a fesztiválok helyszínein a szállodák, a magán- és egyéb szálláshelyek, valamint a kempingek bizonyultak a legnépszerűbbnek. Zamárdiban a vendégéjszakák több mint 50 százalékát kempingekben regisztrálták, vagyis 20 százalékkal többen szálltak meg itt, mint június 26. és 29. között. Míg a vendégek 40 százaléka inkább a magán- és egyéb szálláshelyeket preferálta. Gárdonyban, Velencén, Sukorón, Pákozdon és Kápolnásnyéken az EFOTT alatt a vendégéjszakák több mint harmadát regisztrálták a magán és egyéb szálláshelyeken, ezzel mintegy felével emelkedett a számuk a fesztivál ideje alatt a megelőző hét azonos időszakához képest – írta az MTÜ.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás