Hirdetés
Kezdőlap Autó Nagycsaládos autók – körkép a 7 személyes piacon
No menu items!

Nagycsaládos autók – körkép a 7 személyes piacon

A hétszemélyes, nagycsaládos autók iránti kereslet meghaladja a várakozásokat, két hónap alatt mintegy 17 ezer igénylés érkezett, a szállításban lehetnek csúszások – nyilatkozta AzÜzlet.hu-nak Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke, akit a kormány nagycsaládosok autóvásárlását támogató programjáról kérdeztünk. Érdeklődtünk az autókereskedőknél is.

Megbolydult az autópiac

Erdélyi Péter szerint nagyon sikeresen indult a nagycsaládosok autóvásárlását támogató program, a kereslet jelentősen meghaladja a várakozásokat, augusztus végéig mintegy 10 ezer igénylés érkezett a családi gépkocsikra, amelyekhez az állam a három, vagy több gyereket nevelő családoknak 2,5 millió forint támogatást nyújt.

Erdélyi Péter: készletek nem nagyon voltak

– Valószínűsíthető, hogy a támogatott hétszemélyes autóknál szállítási csúszások lesznek, mivel az eladások, illetve most még csak a rendelések a többszörösét teszik ki a korábbiaknak. Márkánként eltérő, de nem tévedünk sokat, ha három-hatszoros szoros volumenről beszélünk. Nagyjából ennek a mennyiségnek a felére számítottunk – válaszolta az előzetes várakozásokat firtató kérdésünkre.

Előzetes felméréseket nem készítettek a várható keresletre vonatkozóan, de a hazai gyártói képviseletek a támogatott típusokból igyekeztek volument lekötni, bár ez nem egyszerű ilyen rövid távon – jegyezte meg Erdélyi Péter. –

Kormányzati információk szerint a legnépszerűbb autók: Dacia Lodgy 24 %; Opel Zafira 13 %; Skoda Kodiaq 9 %; Ford C Max  5 %; Ford S Max 5 %

Márciusban, amikor a támogatási jogszabály megjelent, készletek nem nagyon voltak, a gyártók a megnövekedett szalon forgalomból próbálták megbecsülni a várható igényeket és ezek alapján adták le a gyártáshoz az előzetes rendeléseiket. Tény, hogy ők is kevesebb igényre számítottak.

– Valószínűsíthető, hogy lesznek vásárlók, akik hosszabb várakozási idő után vehetik majd át az autójukat – jelezte. Véleménye szerint most reálisnak tűnik az átlagosan 4-10 hónapos várakozás, de ez márkánként természetesen eltérő lehet.

– Márkákról egyébként mi nem szoktunk beszélni – tette hozzá, azt viszont megosztotta velünk, hogy a kereskedők és importőrök egyedileg döntik el, hogy az állami támogatáson túl, nyújtanak-e további kedvezményeket.Arra kérdésre, hogy melyek a legkeresettebb márkák és modellek és milyen árkategóriában? – Erdélyi Péter válasza nem meglepő: Az olcsóbb gépkocsik iránt a legnagyobb érdeklődés. Úgy látja, hogy főként azokat keresik, amelyeknél a támogatás összege az autó árának nagy részét kiteszi.

Milyen hatást gyakorol a hazai új autó-piacra, hogy a nagycsaládos autóvásárlási kedvezmény 2022-ig igénybe vehető? – tettük fel az újabb kérdést

Mintegy 13 900 kérelmet fogadott be a Magyar Államkincstár, 7000 határozat született.

Az elnök kifejtette: – Az egyesület már két évvel ezelőtt javaslatot tett egy ilyen támogatási konstrukcióra, mostanra érett be az ötlet.

Amennyiben a kiugró érdeklődés nem csak egy kezdeti boom volt, hanem folyamatos és tartós marad, az MGE szerint a megnövekedett kereslet hatására a magyar autópiac egy-három százalékkal nőhet.

Választási szempontok

A márkaképviselteknél mindenekelőtt arra voltunk kíváncsiak, hány modellt kínálnak és milyen árfekvéssel, milyen szállítási határidővel tudnak szállítani? Milyen tapasztalataik vannak az érdeklődéssel kapcsolatban és a nagycsaládosok milyen fő szempontok alapján választanak kocsit? Elegendő –e a Magyar Államkincstár által nyújtott  kedvezményre jogosító engedély (kupon) hat hónapos határideje a modell kiválasztására és a szerződéskötésre?

A Hyundai SUV új modellje

Ördög Ibolya

Ördög Ibolya, a Hyundai marketing és kommunikációs vezetője arról számolt be, hogy a nagycsaládos program keretében, hét üléses kivitelben a Hyundai Santa Fe modellt ajánlják, amely most, a kedvezménnyel induló áron 8 millió 999 ezer forintba kerül.

A szalonokban országszerte élénk az érdeklődés. – Nem véletlenül, hiszen a Santa Fe éppen tavaly, az év végén újult meg – jegyzete meg.

A marketing vezető úgy véli, a Hyundai SUV modelljét a tágas belső tér, a prémium minőségű anyagok használata, valamint a külső és belső design összhangja versenyképessé tette a prémium gyártók kínálatával. Mindezt az öt éves, kilométer korlátozás nélküli gyári garancia tovább erősíti – tette hozzá. Mindemellett a Santa Fe modell egy jól bevezetett, ismert, és kedvelt modell  a Hyundai kínálatában.

A Santa Fe a Hyundai legnagyobb SUV modellje

– Örülünk annak, hogy az állami támogatás segítségével több vásárlónak adódik lehetősége az SUV modellek, így az általunk kínált Santa Fe hét üléses modell megvásárlására is, bár tisztában vagyunk azzal, hogy a programban a nagyobb érdeklődés nyilván az olcsóbb, családi autókra irányul.

A Santa Fe a Hyundai legnagyobb SUV modelljeként valóban prémium modellnek számít, és ennek megfelelően az árazása is igazodik  a modell által kínált kiváló minőséghez. A kereslet eddig is kiemelkedő volt iránta, a nagycsaládosok körében is, bízunk benne, hogy a kedvezmény további ügyfeleket vonz a márkához – hangsúlyozta Ördög Ibolya.

A hosszabb garancia kifizetődőbb

– Tapasztalataink szerint a nagycsaládosok a következő szempontok szerint választanak autót: fontos, hogy milyen a belső tér kialakítása, a térérzet, mennyire használható a harmadik üléssor, valóban alkalmas-e akár nagyobb gyerekek hosszabb utazására, mennyire kényelmes. Fontos szempont az is, hogy mennyi csomag fér el, ha heten ülnek  a kocsiban, jól kilátnak-e és milyen a biztonsági felszereltség a hátsó üléseken – sorolta Ördög Ibolya.

Kiemelte, hogy a választásban nagyon lényeges érv az öt éves, kilométer korlátozás nélküli garancia. A nagycsaládos kedvezmény egyik feltétele, hogy a támogatással megvásárolt modellt három évig nem lehet eladni. A vevők tisztában vannak azzal, hogy olyan autót érdemes választaniuk, amelyre a gyártó hosszabb garanciát biztosít.

– A szállítási határidő a Hyundainál rendelésfüggő, de éppen az élénk érdeklődés miatt nagyobb mennyiséget rendeltünk készletre is, hogy minél gördülékenyebben ki tudjuk szolgálni az ügyfeleket. A jogszabály szerint a lehetőséggel élőknek a kupon kiváltásától hat hónap áll rendelkezésre az adásvételi, vagy a lízingszerződés megkötésére. A kiválasztott modell megérkezésének időpontja ezt nem befolyásolja.

A Citroën XL változata a keresettebb

Hajdu Nóra

Citroën nagycsaládos modell kínálata négyféle hét, vagy több személyes modellből áll – tudtuk meg Hajdu Nóra marketing igazgatótól.

A nagycsaládos  program bevezetésekor létrehozott családi csomagajánlatok további árelőnyhöz juttathatják a vásárlókat függetlenül a család méretétől a márka választásakor.

Az új Berlingo kedvezményes áron 5,845 mFt-tól, támogatással 3,345mFt-tól), a Grand C4 SpaceTourer 6,4 millió forinttól, támogatással 3,9 millió forinttól vásárolható meg.

 

Az új Citroën Berlingo a legkeresettebb nagycsaládos autó a kínálatban, a megrendelések száma átlagosan megnégyszereződött.

Az ügyfelek inkább a hosszú (XL) változatot keresik (közel 60 százalék), de megértették, hogy ebben a kategóriában a családi költségvetésnek és a környezetünknek is azzal tesznek jót, ha a korszerű és takarékos dízelek közül választanak, így ennél a modellnél magasabb a dízelek aránya a megszokottnál.

– A kedvezmény a kisbuszaink, a SpaceTourer és a Jumpy Kombi nyolc-kilenc személy szállítására alkalmas verziójára is igénybe vehető. Vannak családi opciós csomag ajánlataink, amelyek még kedvezőbbé teszik a nagycsaládos modellek ár-érték arányát. Minden nagycsaládos modellünkre öt év garanciát vállalunk, 100 ezer kilométer futáskorláttal, ez utóbbit csak magánvásárlók esetében – mondta a Hajdu Nóra.

Grand C4 SpaceTourer

– A siker vitathatatlan – közölte -, több mint 700 megrendelés érkezett a két modellre (Berlingo+GC4ST) a program kezdete óta. A támogatásnak köszönhetően megsokszorozódott a kereslet az új Citroën Berlingón kívül a Grand C4 SpaceTourer iránt is, július óta a forgalom 90-95 százalékát támogatással vásárolják.

Aki teheti, értelemszerűen most az egyterűek közül a hét személyes változatot választja, ennek köszönhetően megsokszorozódott a havi megrendelések száma a korábbi átlaghoz képest. Mindkét modell esetében telitalálatnak minősültek a kedvező csomagajánlatok, hiszen a nagycsaládos ügyfelek jelentős része rendel családi csomagot az új autóhoz. A várakozási idő nagyban függ a kiválasztott motortól, modellváltozattól és az extráktól. Hatalmas az érdeklődés, így téli beérkezéssel lehet legkorábban számolni. A már korábban is nagy népszerűségnek örvendő Grand C4 SpaceTourernek is megháromszorozódtak a megrendelései.

Az ügyfelek kétharmada nem alapkivitelt, hanem magasabb felszereltségi szintet választ. A gyár alkalmazkodott a megnövekedett igényekhez, így ennél a modellnél nem kell az átlagos gyártásrendelésnél megszokott határidőnél hosszabbra számítani.

A Renault négy típusát ajánlja

Vihari Balázs

Vihari Balázs, a Renault PR vezetője szerint is jelentősen megnövekedett az érdeklődés a támogatás hírére, illetve az akció július 1-i elindulása óta. A francia márkaképviselet kedvezménnyel érintett kínálatában a Renault Scenic, az Espace, a Trafic, valamint a Dacia Lodgy szerepel.

Honlapjukon külön szekcióban megtalálhatók a támogatással és a modellekkel kapcsolatos részletes információk.  Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy különösen a Dacia iránt érdeklődnek, a nagycsaládosok.

Renault Trafic

A szállítási határidő a Renault-nál is a modelltől és motorizációtól függ. Azokat a vevőket, akik már kiváltották az állami kedvezményre jogosító kupont, tesztelési lehetőségek, kiállítások segítik a választásban, minden márkakereskedésben naprakész információhoz juthatnak, de Renault és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete között kialakított együttműködés is ezt a célt szolgálja.

Dacia Lodgy

A Honda extrákat is ajánl

Szabó Ildikó

A Hondának egyetlen modelljét, a Honda CR-V hétszemélyes változatát érinti a nagycsaládos kedvezmény – tudtuk meg Szabó Ildikótól, a Honda Hungary közönség- és sajtókapcsolatokért felelős munkatársától.

– A törvény kihirdetése után természetesen mi is felvettük a kapcsolatot az anyacéggel, hogy a megnövekedett érdeklődés miatt több autót biztosítsanak a magyar piacra – tájékoztatott. Mint elmondta, a CR-V egyébként is kedvelt modellnek számít a gyerekes családok körében. A hét üléses változatot szívesen választják azok is, akiknek ugyan csak két gyerekük van, de gyakran vinnék magukkal például a nagyszülőket, s így elég lesz számukra egy családi autó.

Honda CR-V

A törvény bevezetése óta a nagycsaládosok részéről is több az érdeklődő, a vásárló. A családok alapvetően a bevételük alapján mérlegelnek és döntenek, ha megtehetik, akkor az ár-érték arány befolyásolja a választást. A CR-V-hez alapáron jár például a Honda Sensig biztonsági rendszer, ez sokak számára még vonzóbbá teszi a modellt. A hétüléses változat vásárlóinak több csomagot ajánlunk fel, amelyből egyet választhatnak: 410 literes Thule tetőbox-ot (kereszttartó nélkül), vagy Thule kerékpártartót (vonóhorog nélkül), fix vonóhorgot, 13 pin kábelköteggel, esetleg biztonsági gyerekülést, ez utóbbiból kétfélét is ajánlunk.

Ford,több model – kiterjesztett garancia

Györke Orsolya

Ford személyautó kínálatában négy modell vásárolható meg nagycsaládos kedvezménnyel. Györke Orsolya, a Ford Magyarország PR és közkapcsolatok igazgatója is megerősítette, hogy fokozott érdeklődés tapasztalható az érintett családok számára olcsóbban elérhető gépjárművek iránt. A legnépszerűbbek az S-Max/ Galaxy modellek, az első félévhez képest 50 százalékkal többen érdeklődtek irántuk, de a másik két modell iránt is nőtt a kereslet. Ahogy a személyautók piacán a magánvásárlók körében az ár az egyik legfontosabb tényező, úgy ebben a szegmensben is az – emelte ki. – A képet azonban árnyalják az egyes importőrök által adott egyéb árkedvezmények, vagy esetleg más elérhető fizetési konstrukciók.

Mint Györke Orsolyától megtudtuk, a Ford egyes készleten lévő S-Max modelleknél az állami támogatáson felül akár 1 millió 890 ezer forint árkedvezményt is nyújt a nagycsaládok részére. Bizonyos Galaxy modelleknél pedig 2 millió 740 ezer forint is lehet a kedvezmény mértéke.

A modellekre öt évre kiterjesztett garancia is jár. A vásárlást a Ford kedvezményes Credit finanszírozással is segíti. A raktáron lévő modellekből akár azonnal tudnak választani a családok, azoknak pedig, akik már kiváltották a vásárlásra jogosító engedélyt és két-három hónapon belül szerződést kell kötniük, minden segítséget megadunk – jelentette ki.

Ford S-MAX

A 2,5 millió forintos kedvezmény levonása után az S-Max induló ára 5 millió 433 ezer forint, a Galaxy 6, 1 millió, a Tourneo Connect L 2 4 millió 431 ezer forint, a Tourneo Custom pedig 6 millió 596 ezer forint Ft (Ford Credit finanszírozással).

Skoda, VW, Seat, Audi – a márkák tartják a határidőt

A Porsche Hungaria által képviselt márkák kínálatáról Vérten Sándor, kommunikációs igazgató adott tájékoztatást. A Volkswagennél több személygépkocsi modell és haszongépjármű felel meg a kritériumoknak, a márkakereskedőknél jelentős és folyamatosan növekvő az érdeklődés – mondta el. Eddig több mint 400 darab hét üléses Volkswagen személyautóra érkezett megrendelés.

Van, illetve lesz elég autó – jelentette ki, rendelkezésre állnak a gyártási kvóták, amelyek rugalmasan alakíthatók. Bőven tartani tudják a szállítási határidőt, és akár három-négy hónapon belül is ki tudják szolgálni az ügyfeleket a legkeresettebb modellekkel is, mint például a Caddy Maxi Trendline 1.4 TSI 130 LE (kézi vagy DSG váltóval)  változatával, sőt raktárról is kínálnak autókat. Ugyanez érvényes az Audira is, vannak érdeklődők, a keresletet előreláthatóan ki tudják elégíteni.

Caddy Trendline

Fokozott az érdeklődés a SEAT hét üléses modellek iránt, ezek készletről is elérhetőek, gyári rendelés esetén a Tarracot jelenleg két hónap, az Alhambrát három hónap múlva vehetik birtokba a családok. Valamennyi típus esetében vonzerő a jelentős kedvezmény, az állami 2,5 millió támogatáson felül, ami például az Alhambra hét üléses kivitel esetében, Climatronic extra felszereltséggel 2,7 millió forint, a Tarraconál pedig ugyancsak extra felszereltséggel, 2,4 millió forint.

Seat Alhambra

A Skoda modellek iránt várakozáson felüli érdeklődést tapasztalnak, már több mint 500 Kodiaq talált gazdára, de vannak és lesznek is még rendelhető autók a támogatott nagycsaládos programban, az igényeket – bőven a hat hónapos határidőn belül is – ki tudják elégíteni.

Skoda Kodiaq

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.