Hirdetés
Kezdőlap Hírek NAV-évértékelő. Varga Mihály a kormány terveiről is beszélt
No menu items!

NAV-évértékelő. Varga Mihály a kormány terveiről is beszélt

A kabinet az adócsökkentés kormánya kíván maradni, és a legnagyobb adócsökkentő cím mellé néhány éven belül szeretné megszerezni a legnagyobb adóadminisztráció-csökkentő címet is – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal évértékelőjén.

Elmondta: a gyermekes családok megerősítését, illetve a gyermekvállalás ösztönzését szolgáló családvédelmi akciótervben foglalt intézkedéseket a miniszterelnök mutatja be a hétvégén.

Beszélt arról is, hogy évek óta minden makrogazdasági adat jól alakul, a 2018-as növekedés akár a 4,6 százalékot is meghaladhatja – a tavalyi harmadik negyedévi 5,2 százalék a harmadik legmagasabb ütem az EU-ban -, és egyes elemzők szerint az idei is nagyobb lehet a vártnál. A világgazdaság azonban kezd túljutni növekedési csúcspontján, amire érdemes felkészülni, és olyan intézkedéseket kidolgozni, amelyek megvédik az eddigi eredményeket.

Hangsúlyozta, ebben nagy feladat hárul a költségvetési bevételek mintegy 95 százalékát beszedő adóhivatalra, amely tavaly eredményes és hatékony munkát végzett. Bár 2018-ban több adó kulcsa is mérséklődött, ez nem járt a bevételek csökkenésével, a beszedett 14.253 milliárd forint 851 milliárd forinttal nagyobb az előző évinél. Idén pedig a NAV-nak úgy kell 1065 milliárd forinttal többet hoznia, hogy csupán a szociális hozzájárulási adó (szocho) július 1-jétől várható 2 százalékpontos csökkentése több mint 130 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál.

A bevételek növekedéséhez a gazdasági növekedés mellett az adómorál javulása és a gazdaság fehéredése is hozzájárult. Négyszáz milliárd forint hozható összefüggésbe a 2013 óta bevezetett gazdaságfehérítő intézkedésekkel. Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) és az online pénztárgépek után tavaly bevezették az online számlázást és bekötötték az adóhivatalba az étel- és italautomatákat. Vannak azonban még olyan automaták – például a parkolóautomaták – amelyek nincsenek bekapcsolva – jegyezte meg a miniszter.

A jövőről szólva a tárcavezető elmondta, a legsürgetőbb az adóadminisztráció csökkentése, egy cégnek ugyanis egy felmérés szerint évi 277 órát kell fordítania adóügyei intézésére. Idén öt adófajta szűnik meg, de szeretnének további lépéseket tenni az egyszerűség irányába – mondta Varga Mihály.

Az e-szja bevezetésével a magánszemélyeknek gyakorlatilag már nincs adóadminisztrációs kötelezettségük, most a vállalkozásokon a sor – fejtette ki. Az a cél, hogy 2021-ben már a lehető legtöbb adóbevallást a NAV készítse el a vállalkozásoknak is. Az első nagy lépést már megtette a hivatal, január 10-én elküldte az első jövedékiadó-bevallási tervezeteket az érintett cégeknek. A miniszter azt kérte, a NAV az áfabevallások esetében is kezdje el a fejlesztéseket. Cél az is, hogy 2021-ig teljesen papírmentes hivatallá váljon a NAV – mondta.

A miniszter értékelőjében felidézte: három évvel ezelőtt azt kérte, hogy Svédországhoz hasonlóan Magyarországon is az adóhivatal legyen az egyik legnépszerűbb hatóság, tavaly pedig, hogy pályázzon az unió legversenyképesebb adóhivatala címére is. Úgy vélekedett, az adózói visszajelzések szerint a NAV munkatársai sokat tettek azért, hogy egyre jobban megközelítsék ezeket a célokat. Az adózókat kell a középpontba helyezni a következő években is – hangsúlyozta.

A magyar gazdaság eredményeiről szólva a növekedés mellett többek között kiemelte azt is, hogy 2010-hez képest 800 ezerrel többen dolgoznak, a munkanélküliségi ráta tavaly novemberben 3,6 százalék volt, a negyedik legalacsonyabb az unióban, a cél az, hogy közelítse a 3 százalékot, kerüljön az alá. A jó eredményeket úgy sikerült elérni, hogy tavaly a GDP-arányos államadósság 73,3 százalékról 71 százalékra csökkent – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a magyar eredményeket az OECD hat napja bemutatott jelentése is kiemelte, mint jelezték, Magyarország minta lehet más országok számára is, főként az adórendszerből lehet sok mindent eredményesen alkalmazni.

Az adórendszerről szólva elmondta, hogy a kormány adópolitikája 2010 óta változatlan, továbbra is a jövedelmeket terhelő adók csökkentését tekintik a legfontosabbnak. Az adócsökkentő intézkedések eddig több ezermilliárd forintot hagytak a családoknál, kis- és középvállalkozásoknál (kkv).

Utóbbiakat a kormány 2013 óta alacsony adókkal segíti, az adatok igazolják, hogy a kisebb vállalkozások hajlandóak befizetni az egyszerű és alacsony adót – ismertette a miniszter. Több mint 350 ezer vállalkozó valamelyik kedvező adózási mód szerint adózik. A legnépszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január végén több mint 317 ezren tartoztak a hatálya alá.

Varga Mihály kiemelte továbbá a versenyszférával 2016-ban kötött béremelési és adócsökkentési megállapodást, amely a szocho csökkentésén túl rögzítette a társasági adó egységes, 9 százalékos mértékét is, ami a legalacsonyabb az EU-ban.

A családoknak szóló adókedvezményekről szólva a miniszter egyebek mellett felidézte, hogy januártól a kétgyermekesek adókedvezménye 40 ezer forintra emelkedett, a kedvezmény számításaik szerint idén 355 milliárd forinttal növeli a szülők mozgásterét. A 15 százalékos szja kulccsal pedig Magyarország dobogós az EU-ban – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy Magyarország a legnagyobb adócsökkentő az unióban. Az Eurostat adatai szerint a GDP-arányos adóterhelés a 2016-os 39,3 százalék után 2017-ben 38,4 százalékra csökkent, miközben az úgynevezett adócentralizációs ráta is jelentősen mérséklődött, míg az EU-ban 39,9-ről 40,2 százalékra nőtt. A miniszter szerint jó esély van a cím megvédésére. /MTI/

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: erős vidéket építünk

A térség szerepe a jövőben még inkább felértékelődik, mert a kormány egy új gazdasági övezetet hoz létre Magyarország déli régióiban.

Varga Mihály: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága többségi szavazattal támogatta Varga Mihály jegybankelnöki kinevezését.

“Smoky”, Bécs tűzoltó medvéje

A kis tűzoltómedvék nemcsak vigasztalnak, hanem környezetbarátok is, hiszen nyomtatott textiltáskában kerülnek átadásra

Kövér László: a magyar-kínai kapcsolat már rég túl van a kísérleti szakaszon

A személyes benyomásom mellett a számok is azt mutatják, hogy a kínai kapcsolatban jelentős potenciál rejlik a magyar gazdaság számára.
Hirdetés

Hírek

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Végre erősödött hétfő reggelre a forint

A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.

A bitcoin történelmi csúcson, 94 ezer dollár fölött

A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama

Az év eleje óta a forint gyengült mindhárom devizával szemben, 6,5 százalékkal az euró, 11,0 százalékkal a dollár és 5,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.