Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Német kancellár: Putyin egyetlen terve sem valósult meg
No menu items!

Német kancellár: Putyin egyetlen terve sem valósult meg

Olaf Scholz. Fotó: Wikipedia

Vlagyimir Putyin egyetlen terve sem valósult meg, aki pedig megpróbálja kijátszani az EU közös külpolitikáját, kudarcra számíthat – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A kormányfő az EU-s tagállami vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján képviselendő német álláspontot ismertető beszédében kiemelte, hogy a közösség továbbra is egységesen kiáll az orosz támadás ellen védekező Ukrajna mellett, így 2023-ban 18 milliárd euró hitellel is támogatja az országot.

Aki pedig azt gondolja, hogy ki tudja játszani a közös kül-, és biztonságpolitikát és “az EU értékeit, amelyek mellett minden tagállam elkötelezte magát“, annak tudomásul kell vennie, hogy az ilyen próbálkozások kudarcra vannak ítélve – mondta Olaf Scholz.

Aláhúzta: a közösség fenntartja és meg is erősíti Ukrajna támogatását, méghozzá egészen addig, amíg szükséges és amíg Vlagyimir Putyin orosz elnök nem állítja le "brutális háborúját".

Ehhez a támogatáshoz a pénzügyi és humanitárius segítségnyújtás, valamint az Ukrajna önvédelmi képességének biztosítását szolgáló fegyverszállítások mellett az Oroszország elleni szankciók is hozzátartoznak – tette hozzá.

Mint mondta, 2022 “igazi története” abból áll, hogy Vlagyimir Putyin  “egyetlen terve sem valósult meg”. Az orosz elnök arra számított, hogy néhány nap alatt elfoglalja Ukrajnát és “a gázcsap elzárásával kiszárítja az európai szolidaritást“. Azonban tévesen mérte fel az ukrán nép bátorságát és “demokráciáink karakterét“, amelynek része “a nagyhatalmi mániával és az imperializmussal szembeni ellenállás“.

Ukrajna így Vlagyimir Putyin számításával szemben kitartóan védekezik a “felperzselt föld politikájával” és a polgári infrastruktúra megsemmisítésére törő “alávaló orosz hadviseléssel” szemben, és “a Nyugat is elfogadta a kihívást” – fejtette ki a német kancellár.

Olaf Scholz az ukrajnai háborúval összefüggő feladatokkal kapcsolatban a többi között arról is szólt, hogy Németország továbbra sem támogatja az importált földgáz árának EU-s szintű hatósági korlátozását. Mint mondta, “nincsenek egyszerű, azonnali megoldások“, így a földgáz globális piacán zajló folyamatokba sem lehet beavatkozni az ellátás biztonságának veszélyeztetése nélkül.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás