Hirdetés
Kezdőlap Hírek Német közegészségügyi intézet - újabb veszély: sikeres védekezési paradoxon
No menu items!

Német közegészségügyi intézet – újabb veszély: sikeres védekezési paradoxon

Ellenőrizhetetlenné válhat a koronavírus-járvány Németországban és hamarosan tízezer fölé emelkedhet a naponta kimutatott új fertőzések száma a  országos közegészségügyi intézet (RKI) szerint.

Lothar Wieler Kép/Forrás/REUTERS/Fabrizio Bensch

Lothar Wieler, az RKI elnöke csütörtöki berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy “nagyon nyugtalanító” folyamatok indultak el.

Október első napjaiban rendszerint kétszer annyi esetet jelentettek, mint egy hónnappal korábban, megduplázódott az intenzív kórházi kezelésre szorulók száma, és az egy hét alatt feltárt fertőzések százezer lakosra vetített száma a június elején regisztrált háromról felszökött 20,2-re – mondta.

Németország eddig jól vészelte át a világjárványt, nemzetközi összevetésben kevesen haltak meg, és továbbra is alacsony a halálozások száma. Azonban kialakult a “tipikus megelőzési paradoxon“, vagyis az a jelenség, hogy a védekezés sikere miatt sokan kétségbe vonják az óvintézkedések szükségességét, amivel veszélybe sodorják a közös munkával és áldozatvállalással elért eredményeket.

Ugyanakkor az első hullám idején bevezetett és jól bevált alapszabályok következetes betartásával az őszi-téli időszakban is ellenőrzés alatt maradhat a járvány, és egy sor további fertőző betegség is visszaszorulhat – fejtette ki az RKI elnöke.

Kiemelte, hogy a járványhelyzet alakulásának vizsgálatához nem csak a napi új fertőzések számát kell figyelni, fontos tényező például a vírus reprodukciós aránya, a fertőzöttek kor szerinti megoszlása és a súlyos megbetegedések aránya.

Egyebek mellett arról is szólt, hogy a tesztelés kiterjesztése révén az első hullámhoz képest sokkal pontosabban felmérhető a járvány kiterjedése, kisebb a “szürke zóna”, vagyis kevesebb a nem kiszűrt fertőzés.

A tavaszi 300 ezer körüli teszt bő háromszorosára emelkedett, rendre meghaladja az egymilliót, a pozitív leletek aránya pedig a 9 százalék körüli szintről az 1,5 százalék körüli szintre süllyedt.

A többi között hozzátette, hogy nyolcezernél is több intenzív ellátási ágy van szabadon, ami annyi, mint Olaszország és Spanyolország teljes – foglalt és szabad – intenzív ellátási kapacitása együttvéve. Hangsúlyozta, hogy az ellátórendszert soha nem fenyegette a túlterhelődés veszélye, és a szabályok betartásával gondoskodni kell arról, hogy ez ne is változzon.

Jens Spahn egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy Németország eddig jól teljesített, “úgy állt a világjárványban, mint szikla a hullámverésben“, de az eredményeket nem szabad fegyelmezetlenséggel eltékozolni. Mint mondta,

a legnagyobb érték a járványlassító intézkedések társadalmi támogatottsága.

Az RKI csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 4058 új fertőzöttet regisztráltak. Ennél több eset legutóbb csaknem hat hónapja, április 11-én került be a statisztikába, akkor 4133 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-Cov-2).

Az új esetekkel együtt 310 144-re emelkedett a teszttel igazolt fertőződések száma. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma 16-tal emelkedett, 9578-ra.

A vírus reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga 1,11-en áll, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 111 embernek adja át a vírust.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.