Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Német kutatás: nyereségük növelésére használták ki az inflációt a vállalatok
No menu items!

Német kutatás: nyereségük növelésére használták ki az inflációt a vállalatok

A tavalyi negyedik negyedévében is megfigyelhető volt, hogy egyes cégek a beszerzési árak növekedése által indokoltnál nagyobb mértékben emelték eladási áraikat profitjuk növelése érdekében – derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet elemzéséből.   

A német ifo gazdaságkutató intézet (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) elemzése szerint ez a tendencia különösen a kiskereskedelmi, vendéglátási, szállítási, valamint az építőipari vállalatok körében volt jellemző. “Ezek a cégek kihasználták a helyzetet, hogy jelentősen növeljék nyereségüket. Ezzel szemben a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, amelyek  nyáron még az infláció nyertesei közé tartoztak, az utóbbi időben a növekvő költségek nagyobb hatást gyakoroltak” – nyilatkozta Joachim Ragnitz, az ifo drezdai központjának helyettes vezetője.

Joachim Ragnitz

A kutatóintézet a gazdasági teljesítményre vonatkozó hivatalos német statisztikai adatok elemzése alapján jutott arra a következtetésre, hogy a vállalatok a tavalyi negyedik negyedévben is jelentősen nagyobb mértékben emelték áraikat, mint amire pusztán az inputárak emelkedése miatt számítani lehetett volna. Az ifo a nominális és az árkiigazított hozzáadott érték közötti különbséget vizsgálta, ami lehetővé teszi a végtermékek árának a nem a magasabb inputköltségekből származó emelkedésének kimutatását.

Joachim Ragnitz kiemelte, hogy a bruttó működési többletek a gazdaság szinte valamennyi jelentős ágazatában magas szintre emelkedtek. “Az áremelkedés lendülete azonban valamelyest gyengült a harmadik negyedévhez képest. A fogyasztók ezért abban reménykedhetnek, hogy az infláció tetőzött” – tette hozzá Ragnitz.

Az ifo elemzése szerint csak a piaci verseny fokozása segíthetne megakadályozni a túlzott mértékű  áremelkedést. A kormány azzal is hozzájárulhatna az infláció mérsékléséhez, ha a jelenleg a társadalom széles körének biztosított támogatások helyett a különösen szegény háztartásokra korlátozná azok folyósítását. Ha viszont a szakszervezetek érvényesíteni tudják magas bérköveteléseiket, akkor az infláció újbóli felfutásának veszélye állhat fenn – áll az ifo közleményében.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.