Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Németország - defláció. Zuhanó energia- és üzemanyagárak
No menu items!

Németország – defláció. Zuhanó energia- és üzemanyagárak

Az energia- és az üzemenyagárak zuhanása, valamint az átalános forgalmi adó kulcsainak mérséklése miatt a vártnál is erősebben csökkentek a fogyasztói árak szeptemberben Németországban.

A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) előzetes adatai szerint az egy évvel korábbihoz képest 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak szeptemberben. Elemzők 0,1 százalékos visszaesésre számítottak az augusztusi stagnálás után.

Utoljára 2015 januárjában volt ennél is nagyobb mértékű a csökkenés, akkor 0,4 százalékos esést mértek.

Éves összevetésben az árucikkek 1,7 százalékkal lettek olcsóbbak, a szolgáltatások viszont 1,0 százalékkal drágultak szeptemberben.

A háztartási energia és az üzemanyagok ára 7,1 százalékkal zuhant tavaly szeptemberhez képest.

Az előző hónaphoz képest ugyancsak 0,2 százalékkal estek a fogyasztói árak szeptemberben. Elemzők az augusztusival megegyező értékre, 0,1 százalékos csökkenésre számítottak.

A Destatis arra figyelmeztetett, hogy az inflációs ráták alakulására más egyéb tényezők mellett hatással volt az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése.

A koronavírus-járvány súlyos gazdasági csapásait ellensúlyozandó július 1-jétől az év végéig 19 százalékról 16 százalékra mérsékelték az áfát Németországban, a kedvezményes áfakulcsot pedig 7 százalékról 5 százalékra.

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 0,4 százalékkal csökkent az előző év szeptemberéhez képest, ami a 2015 januári 0,5 százalékos visszaesés óta a legalacsonyabb érték. Elemzők az augusztusival megegyező értéket, 0,5 százalékos csökkenést vártak.

Havi összevetésben ugyancsak 0,4 százalékkal mérséklődött a mutató, miközben elemzők 0,1 százalékos csökkenésre számítottak az augusztusi 0,2 százalékos visszaesés után.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.