Kezdőlap Cégvilág Nyolc százalékos alapbéremelés a Magyar Suzukinál
No menu items!

Nyolc százalékos alapbéremelés a Magyar Suzukinál

A Magyar Suzuki Zrt.  átlagosan 8 százalékos alapbéremelést hajt végre 2021 januárjától, az üzemi tanáccsal egyeztetve – közölte az esztergomi vállalat kommunikációs vezetője.

Bonnár-Csonka Zsuzsanna tájékoztatása szerint a vállalat teljesítmény alapon egy havi bónuszt is tervez az idei évre, ezen felül a hétvégére eső nemzeti ünnepnapokat úgy kompenzálja, hogy négy extra pihenőnapot ad munkatársainak.

A kommunikációs vezető hozzátette, 2021-ben az operátorok kezdő bérét 15 százalékkal emelik. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy évben a társaság 65 százalékkal növelte a fizikai, 43 százalékkal pedig az irodai dolgozók alapbérét. A jelenlegi munkaidőkeret áprilisban lezárul, és ennek keretében a már kifizetett transzfer napokat – összesen 19 munkanapot – a fizikai állomány esetén a vállalat már nem dolgoztatja le.

A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 ezer munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

A Suzuki alapítása óta 1,9 milliárd eurót fektetett be Magyarországon, ezzel az értékkel a legnagyobb japán beruházó. A vállalat 2019-ben 60 millió eurót fordított fejlesztésekre, főként a hibrid modellek bevezetésére.

A társaság csaknem 2,41 milliárd euró nettó árbevétellel zárta a 2019-es évet. Exportból 2,07 milliárd euró származott, a belföldi értékesítés árbevétele 343,3 millió euró volt. A vállalat a 2019-es adatok alapján az ország hetedik legnagyobb árbevételű cége.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.