Hirdetés
Kezdőlap Hírek Okostelefonok. Világszinten csökkent, itthon nőtt a kereslet
No menu items!

Okostelefonok. Világszinten csökkent, itthon nőtt a kereslet

Tavaly csökkent az okostelefonok iránti globális kereslet az egy évvel korábbihoz képest, Magyarországon viszont több készülék talált gazdára 2018-ban, mint 2017-ben –  áll a nürnbergi GfK piackutató cég tanulmányában.

A GfK számításai szerint 2018-ban 1,44 milliárd okostelefon-készüléket adtak el a világon, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest. Ugyanakkor az okostelefonok értékesítéséből származó bevétel 5 százalékkal, 522 milliárd dollárra nőtt.

Az idei évre az okostelefonok eladásának szerény, 1 százalékos növekedésével számol a piackutató cég.

A tavaly eladott okostelefonok mintegy 12 százaléka több mint 800 dollárba került – 2017-ben ez az arány 9 százalék volt -, 46 százaléka pedig 150 és 400 dollár között mozgott – 2017-ben ez kisebb, 44 százalék volt.

A GfK a magyarországi piacon 6,6 százalékos növekedést tapasztalt 2018-ban az előző évhez képest.

Az utolsó negyedévben Magyarországon 704 ezer készüléket adtak el, ami 1,7 százalékkal teljesítette túl a 2017-es év utolsó negyedévét. Éves szinten 2,47 millió darab készülék kelt el.

A nagykijelzős készülékek már 44 százalékot képviseltek 2018-ban, ami jelentős előrelépés a korábbi évekhez képest.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Hatékonyabb és magasabb színvonalú vízszolgáltatás érhető el

Ma már több mint négymillió embernek, az ország mintegy felén szolgáltat a Nemzeti Vízművek Zrt. a tulajdonába került tizennyolc szolgáltatón keresztül.

A szoftveróriás aki megváltoztatta a világot és most hátralép

A cégvezető több mint 50 év után távozik az SAP szoftvercsoporttól - Németország egyetlen világszínvonalú technológiai óriáscégétől
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.