Kezdőlap Edukáció Önkéntes pénztári befizetések. Az adókedvezmény 280 ezer forint lehet
No menu items!

Önkéntes pénztári befizetések. Az adókedvezmény 280 ezer forint lehet

Aki idén indít nyugdíjcélú megtakarítást, az jövőre 280 ezer forintos összegű adójóváírással is számolhat – hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM).

Az öngondoskodást adókedvezményekkel segíti a kormány. Idén mintegy 710 ezren vettek igénybe adókedvezményt az önkéntes pénztári megtakarításaik után, az érintettek összesen több mint 28 milliárd forintnyi adót spóroltak meg – írták.

A tárca szerint a családok, a lakosság pénzügyi tudatosságának a javulását is igazolja az, hogy a 2017-ben benyújtott bevallásokban szereplő adatokhoz képest idén több mint 107 ezerrel nőtt az nyugdíjcélú megtakarításaik után adókedvezményt igénybevevők száma, vagyis ennyivel többen választották az öngondoskodásnak ezt a népszerű, a kormány által adókedvezménnyel is támogatott formáját.

Kiemelik: a kormány célja a kiszámítható nyugdíjas évek támogatása, a pénzügyi tudatosság fejlesztése és az öngondoskodás erősítése.

Alapvetően három nyugdíjcélú megtakarítás létezik: a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ), a nyugdíjbiztosítás és az önkéntes nyugdíjpénztár.

A tájékoztatás szerint minden befizetés után igénybe vehető az adókedvezmény, ami a befizetések 20 százaléka, de

az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári befizetésnél maximum egy évben 150 ezer forint,

a nyugdíj-előtakarékossági számlánál legfeljebb 100 ezer (illetőleg 130 ezer),

a nyugdíjbiztosítási szerződés esetén pedig 130 ezer forint a felső korlát.

Ha valakinek több nyugdíjcélú megtakarítása is van, akkor az adókedvezmény éves korlátja még magasabb: 280 ezer forint.

Az adókedvezményt azok a magánszemélyek, akik még idén kötnek ilyen szerződést, már jövőre igénybe is vehetik.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,