Kezdőlap Hírek Öt népszavazási kérdés hitelesítését tagadta meg az NVB
No menu items!

Öt népszavazási kérdés hitelesítését tagadta meg az NVB

Illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd

Öt népszavazási kezdeményezés hitelesítését tagadta meg pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A kérdések az üvegházhatású gázok kibocsátásával, a milliárdosok különadójával, a pártok költségvetési támogatásával, az ingyenes egészségüggyel, valamint a köznevelési intézmények vezetőinek megválasztásával foglalkoztak.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt november 6-ától nem lehetett népszavazásokat kezdeményezni, a kormány azonban július 21-étől ismét lehetővé tette az országos népszavazás kezdeményezését, a már benyújtott kezdeményezések esetében pedig a határidők újraindultak, így az NVB pénteki ülésén el tudta bírálni a korábban már benyújtott kezdeményezéseket.

Keresztényi Zoltán magánszemély kérdése arra vonatkozott, hogy a részben vagy egészben állami költségvetésből finanszírozott köznevelési intézmények vezetőjének megválasztásánál az intézmény fenntartójának, a nevelőtestületnek és a szülői szervezetnek a diákönkormányzattal együtt egyharmad-egyharmad szavazati joga legyen. Az NVB többsége megtagadta a kezdeményezések hitelesítését, mert az nem felel meg az egyértelműség követelményének.

Téglási András

Téglási András, az NVB elnöke a határozattervezet vitájában felhívta a figyelmet arra, nincs minden köznevelési intézménynél – például az óvodáknál – diákönkormányzat, és szülői szervezet létrehozása sem kötelező.

A Magyar Munkáspárt három kezdeményezésének hitelesítését is megtagadta az NVB. Az első az alaptörvényre hivatkozva – amely szerint mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez – mindenki számára elérhető, ingyenes, államilag biztosított egészségügyet szeretett volna bevezetni. Az NVB egyhangú döntéssel megtagadta a hitelesítését, mert a kérdés érinti a társadalombiztosítási ellátásról szóló törvényt, márpedig az járulékokról szóló törvénynek minősül, amiről nem lehet népszavazást tartani. Emellett hosszútávú jelentős költségvetési kiadást irányoz elő, és arról sem lehet népszavazást tartani, ráadásul nem felel meg az egyértelműség követelményének sem, például az “elérhető egészségügy” kifejezés miatt.

A második kérdés arra vonatkozott, hogy a magyarországi politikai pártok ne részesüljenek költségvetési támogatásban, az NVB egyhangú döntéssel ezt sem hitelesítette, mivel a pártalapítványok támogatásáról a központi költségvetés rendelkezik, így a kérdés tiltott tárgykörbe ütközik.

A harmadik kérdés azt célozta, hogy “a milliárdosok különadóval járuljanak hozzá a koronavírus járvány költségeihez”, de az NVB ennek a hitelesítését is egyhangúlag megtagadta, mert az új adónem bevezetéséről sem lehet népszavazást tartani, emellett a kérdés nem egyértelmű, például nem tartalmazza, ki lenne az adó alanya, ki tartozik a “milliárdosok” fogalmi körébe, és, hogy jövedelem- vagy vagyon alapján kell-e kivetni az új adót.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke azt a kezdeményezést nyújtotta be hitelesítésre, hogy Magyarország 2030-ra 65 százalékkal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Az NVB nem hitelesítette a kezdeményezést, ugyanis egy eredményes népszavazás három évig köti az Országgyűlést, a kezdeményezés azonban 2030-ig teljesítendő kötelezettségvállalás bevezetését célozza. Így a kérdés az NVB többsége szerint megtéveszti a választókat, amikor azt sugallja, az “igen” válasszal öt-hat évig tartó kötelezettséget róna az Országgyűlésre.

Az NVB pénteken elnapolta a Civil Mozgalom Egyesület tavaly szeptemberben benyújtott és a kötelező védőoltással kapcsolatos kezdeményezésének elbírálását. A kormány ugyanis csütörtökön úgy döntött, hogy az egészségügyi dolgozók számára előírja a kötelező védőoltást, ez azonban még nem jelenhetett meg az NVB határozattervezetében, így a testület úgy döntött, későbbre halasztja a döntést.

Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás