Hirdetés
Kezdőlap Hírek Pályázatírók hoztak milliárdokat a bűnbandának
No menu items!

Pályázatírók hoztak milliárdokat a bűnbandának

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és pénzmosás miatt vádat emeltek egy bűnszervezet kilenc tagja ellen, akik 2,1 milliárd forintnyi jogosulatlan támogatást szereztek meg.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint ők az ügy többi tizenöt vádlottjával különböző pályázati források megszerzésére fiktív számlaláncot működtettek, túlárazott szolgáltatásokról kiállított valótlan számlák felhasználásával támogatásokhoz jutottak és áfakötelezettségüket is jogosulatlanul csökkentették.

Képünk illusztráció

A részletekről közölték: a Bács-Kiskun megyei – főként keceli és kiskőrösi – borászati és szeszipari cégek vezetői pályázatíró cégek vezetőjével, egy tiszakécskei nővel 2011 és 2016 között olyan számlázási láncolatot működtettek, amelynek célja állami és európai uniós támogatások jogosulatlan megszerzése és az áfafizetés elkerülése volt. Később kiskőrösi és budapesti autómosó cégek is igénybe vették a számlaláncokat. A támogatott beruházások teljes költségvetését a vádlottak túlszámlázással növelték meg.

A pályázatíró cégek a bűnszervezetben központi, beszámlázói szerepet töltöttek be. A szervezet alján elhelyezkedő, strómanok által képviselt “eltűnő” kereskedő cégektől papíron az árut megszerezték és fiktív számlákkal a láncolat végén található borászati és autómosó “haszonhúzó cégeknek” értékesítették tovább.

A vételárat a vevők átutalták, majd a pénzt a cégek bankszámláiról a borászati vállalkozás egyik vezetője, egy 50 éves keceli férfi minden esetben még aznap felvette. 

A bűnszervezet alsóbb szintjein lévő cégek gazdasági tevékenységet nem végeztek, a számlákat, a szállítási szerződéseket, a kölcsönszerződéseket, a pénztárbizonylatokat a tiszakécskei nő utasítása alapján állították ki.

Az ügyészség kiemelte, hogy fiktív számlák felhasználásával a haszonhúzó borászati és szeszipari cégek több mint 1,9 milliárd, az autómosó cégek pedig 182 millió forint támogatást szereztek meg jogosulatlanul. Ezen felül a pályázatíró központi cégek fiktív számlák elszámolásával 428 millió forinttal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket.

Az ügyészség 24 ember ellen emelt vádat költségvetési csalás és pénzmosás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt. Kilencen mindezt bűnszervezet tagjaként követték el a vádirat szerint – ismertette a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez

Jelentős a növekedés az elektromos személyautók esetében, az előző év első négy hónapjához képest csaknem 50 százalékkal több elektromos autó került az utakra.

Itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

A magyar gazdaság az elmúlt 14 évben hatalmas fejlődésen ment keresztül, folyamatosan dőltek meg a beruházási, az export és a foglalkoztatottsági rekordok

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.