Kezdőlap Hírek Pénzhamisítás miatt letartóztattak négy dombegyházi férfit
No menu items!

Pénzhamisítás miatt letartóztattak négy dombegyházi férfit

Letartóztatott a Békéscsabai Járásbíróság négy dombegyházi férfit, akik hamis papírpénzeket készítettek, majd több üzletben azokkal fizettek – közölte a Békés megyei főügyészhelyettes.

Berg Márta a közleményben azt írta, a 27, a 26, a 19 és a 18 éves férfi novemberben nyomtatót vásárolt festékpatronnal és papírral, hogy előzetes megállapodásuk szerint bankjegyeket hamisítsanak és hozzanak forgalomba.

Az egyelőre ismeretlen mennyiségű, különböző címletű hamisított bankjegyeket szkenneléssel és nyomtatással készítették, majd azokkal Békés megyei kisebb üzletekben fizettek – ismertette.

A négy férfi letartóztatását a Békés Megyei Főügyészség kezdeményezte bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt. A kezdeményezésre a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés veszélye miatt volt szükség, valamint azért, mert a gyanúsítottak szabadlábon feltehetően nehezítenék a bizonyítást – olvasható a közleményben. /MTI/

 

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...

A Prosperitati programja új korszakot nyitott vajdasági magyarok szülőföldön maradásának támogatásában

A vajdasági magyar közösség gazdasági megerősödésének és helyben maradásának...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.
Hirdetés

Hírek

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.