Kezdőlap Világgazdaság Recessziós kilátások. A befektetők fele U-alakú kilábalást vár
No menu items!

Recessziós kilátások. A befektetők fele U-alakú kilábalást vár

A globális intézményi befektetői közösségen belül egyre többen tartanak attól, hogy a koronavírus-járvány okozta világgazdasági recesszió átnyúlik 2021-re, és lassabb lesz a kilábalás – áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház felmérésében.

Az Oxford Economics 154 nagyvállalat és befektetési társaság várakozásait mérte fel havi globális vizsgálatában. A felmérésbe bevont cégek együttesen 6 millió alkalmazottat foglalkoztatnak, összesített éves forgalmuk 2000 milliárd dollár.

A ház ismertetése szerint a válaszadók háromnegyede azzal számol, hogy a Covid-19 járvány okozta idei recesszió tovább tart az Oxford Economics alapeseti előrejelzésében szereplő két negyedévnél.

A legnagyobb egyedi csoport – a felmérésébe bevont befektetők harmada – azt valószínűsíti, hogy három negyedéven keresztül csökken folyamatosan a globális hazai össztermék (GDP) egy főre jutó értéke, 23 százalék pedig attól tart, hogy a recessziós időszak 2021-re is áthúzódik. A ház előző, múlt havi felmérésében 15 százalék számolt 2021-re átnyúló globális recesszióval.

Az Oxford Economics londoni elemzői közölték: saját, jelentősen lefelé módosított előrejelzésük azt valószínűsíti, hogy a globális GDP-érték az idei év egészében 5 százalékkal zuhan. A cég a múlt havi prognózisban még 2,8 százalékos világgazdasági visszaeséssel számolt 2020-ra.

Az új felmérés szerint azonban az új vizsgálatba bevont üzleti vállalkozások és befektetési intézmények 53 százaléka a ház meredeken rontott előrejelzésére is lefelé ható kockázatokat lát.

A vállalatok relatív többsége, 45 százaléka U-alakú, vagyis fokozatos, nem hirtelen visszalendülési pályát leíró kilábalást vár a recesszióból.

A válaszadók 23 százaléka ugyanakkor W-alakú, vagyis kettős mélypontú, gyors kezdeti fellendüléssel, majd a járvány visszatérése miatt újbóli visszaeséssel, utána ismét elinduló élénküléssel jellemzett globális növekedési pályát tart valószínűnek.

Az így vélekedők aránya ugyanakkor egy hónapja még 29 százalék volt, vagyis érzékelhetően kevesebben számolnak a koronavírus-járvány újbóli fellángolásával és az ebből eredő második recessziós mélyponttal.

Növekedett mindazonáltal az L-alakú pályát valószínűsítő, vagyis a hirtelen visszaesés után hosszabb ideig alacsony szinten maradó növekedésre számító üzleti vállalkozások aránya: az Oxford Economics egy hónappal ezelőtti felmérésében 10 százalék, most 16 százalék mondta azt, hogy az L globális növekedési irányt tartja a legnagyobb esélyűnek.

A V-alakú, vagyis a hirtelen visszaesés után elinduló ugyancsak meredek ütemű és tartós globális növekedésben az új felmérésbe bevont vállalatoknak csak a 8 százaléka bízik.

Más nagy londoni elemzőházak várakozása szerint a V-alakú növekedési pálya inkább a közép- és kelet-európai térségre lesz jellemző.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) minap Londonban ismertetett tavaszi regionális előrejelzése szerint a koronavírus-járvány negatív növekedési hatásait a feltörekvő európai gazdaságok sem tudják kivédeni, jövőre azonban a térségben már lendületes kilábalás várható az idei recesszióból.

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet közölte: működési területének egészében az idén átlagosan 3,5 százalékos visszaeséssel, 2021-ben azonban már 4,8 százalékos GDP-növekedéssel számol.

Alapeseti előrejelzési forgatókönyvében az EBRD azt valószínűsíti, hogy Magyarországon az idén 3,5 százalékos GDP-visszaesés, jövőre 4 százalékos gazdasági növekedés lesz.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.