Kezdőlap Tudomány Részt vesz a Debreceni Egyetem a GE Healthcare programban
No menu items!

Részt vesz a Debreceni Egyetem a GE Healthcare programban

A jövőben Magyarország jelölheti ki az új egészségkutatási irányokat, miután a Massachusetts Institute of Technology (MIT) LinQ Catalyst programjában kiemelt státust kapott.

Palkovics László

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MIT és Magyarország, a Debreceni Egyetem és a GE innovációs együttműködését ismertetve hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: azon dolgoznak, hogy ne csak gyártsák Magyarországon a high-tech dolgokat, hanem itt történjen a fejlesztésük is, ebben pedig kiemelt szerepe van a magyar felsőoktatási intézményeknek.

Mint mondta, az MIT LinQ Catalyst programjában a Debreceni Egyetem a GE Healthcare iparágával együtt vesz részt, és az egészségtudomány, egészségipar területén végeznek kutatásokat. Az egyetemen dolgoznak majd a PhD hallgatók, akik egyben az MIT kutatói is lesznek – mondta.

A program videója az egyetem honlapján:

A kormány ehhez pénzügyi, környezeti támogatást nyújt, nemcsak segíti a kutatásokat, a tudás- és technológiai transzfert, de azt is, hogy működő cégek legyenek az ötletekből – jelezte, hozzátéve, a projekt tízéves időtávra szól.

Palkovics László szólt arról is, jelenleg az egészségügyi kutatás áll az együttműködés fókuszában, de tárgyalnak arról, hogy a jövőben a klíma- és energiatechnológiára, az autonóm gépekre és a lézerfizikai kutatásokra is kiterjesszék az együttműködést.

Ascsillán Endre

Ascsillán Endre, a GE Magyarország alelnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, a GE számára nagyon fontos a nyitottság és az innováció. Az alelnök mérföldkőnek nevezte a magyar innovációs ökoszisztéma szempontjából a megállapodást, amelynek értelmében a bostoni egyetemnek olyan központja jön létre Magyarországon, Debrecenben, amely Magyarországon tartja a legtehetségesebb fiatalokat.

Úgy vélte, a megállapodással lehetővé válik, hogy az innováció terén a legmagasabb értékek is előállíthatók legyenek az országban, és innen lehessen levezényelni a globális kihívásokra történő válaszadásokat.

Az alelnök kérdésre válaszolva elmondta: a kutatási program három fázisból áll, az elsőben meghatározzák, milyen problémát szeretnének megoldani és ehhez milyen kutatások kellenek, a második fázis a kutatásé, a harmadik pedig az, amelyben a kiválasztott és levezényelt kutatás termékké, szolgáltatássá “érik”. Egyelőre 15 vezető kutatóval számolnak, akik kutatócsoport élén végzik a munkát.

Szilvássy Zoltán

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora arról beszélt, az egyetemen vertikálisan szervezett innovációs szisztémát alakítottak ki, ahol a kutatástól a gyártásig elvezetik az ötletet, emellett a legnagyobb egészségügyi ellátórendszer is itt összpontosul, így ideális helyszíne lesz az egészségügyi kutatásoknak.

Mint mondta, a Debreceni Egyetem számára óriási megtiszteltetés, hogy részese lehet a rendszernek, amely az innováció szempontjából kiemelkedő tehetségeket az MIT ernyője alá tudja vonzani, és amely később egyre jelentősebb innovációs központ lehet a kormány támogatásával Európában.

A sajtótájékoztató háttéranyaga szerint a világ vezető mérnökképző egyetemén, az MIT-n hét éve működik a PhD hallgatókat célzó LinQ Catalyst képzési program, amely egészségügyi kutatási projektek létrehozására irányul. A programban 31 intézményben 88 kutatócsoport működik.

A Massachusetts Institute of Technology épülete

A LinQ Catalyst program Európában 2020-ban kezdi meg működését az EU pénzügyi támogatásával és az unió szerveként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Health finanszírozásával; a MIT ipari partnere a GE Healthcare üzletága.
A februári megállapodás alapján Magyarország a program “champion” pozíciójába lépett elő egy évre, a kiemelt státus hozzájárulhat az innováció fókuszának kialakításához.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.