Kezdőlap Cégvilág

Cégvilág

Innovációs sikermenedzsment

A szakma európai fiatal kiválóságait díjazó EuroSkills 2018 díjátadója után az Európai Innovációs díj zsűrijébe is beválasztották Károlyi Lászlót, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatóját. 

Pékszövetség: akár ellátási gondok is keletkezhetnek vagy..

A fehér kenyéren 6 forint, a félbarnán 23 forint volt a pékek vesztesége, a vizes zsemlét a nyereséget nem tartalmazó önköltségi ár közelében tudták értékesíteni tavaly. Másutt hozzák be az így keletkező hiányt a pékek - mondja a szövetségük vezetője.

Legalább 100-200 millió eurós profitveszteség a Ryanairnél

Bár a sztrájknapokon is közlekedett a járatok 90 százaléka, az embereknek megrendült a bizalma, és újabb sztrájktól tartva elpártoltak a Ryanairtől.

Az EU 700 millióval támogatja a környezetbarát közlekedést

Az Európai Unió 700 millió euróval (mintegy 224 milliárd forint) tiszta és alacsony károsanyag-kibocsátású közlekedést elősegítő kezdeményezéseket támogat - közölte az Európai Bizottság.

Újabb bírság a Magyar Telekomnak – a vezérigazgató címzett büntetést kapott

A Magyar Telekoma késedelmesen fizető ügyfelek mintegy hetedét jelenleg sem jogszerűen értesíti a fizetési hátralékokról. A bírság kiszabása során a hatóság figyelembe vette azt is, hogy az előfizetőknek a tartozás rendezése után külön utánajárást igényel a visszakapcsolási díj töröltetése. 

Támogatás. Munka megváltozott munkaképességűeknek

Jövőre 42 milliárd forinttal támogatja a kormány a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégeket - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Budapesten.

Szállítmányozás. Háromszázmillió forintot tettek zsebre a furfangos csalók

Egy bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Pest megyében. A csalók több mint 300 millió forint kárt okoztak jelentős értékű rakományok furfangos szervezési manőverek utáni eltulajdonításával.

E-kerékpár forradalom Ausztriában

Az Intersport Austria bécsi sajtótájékoztatóján mutatta be 2018-as sportjelentését. Kiderült: az osztrákok sportosabbak, mint valaha. Kétharmaduk folytat aktív, sportos életmódot, és a szabadtéri tevékenységek, elsősorban a kerékpározás a legnépszerűbb.

Növekedés folytatódását jelez a szeptemberi BMI

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke 53,8 pont, ami kisebb az augusztusi 56,0 értéknél, de a nyolcadik legmagasabb szeptemberi 1995 óta.

Döntött az EU. Kínai, de Borsodban van, így 45 millió Euró támogatást kaphat

Az Európai Bizottság vizsgálatát követően megállapította, hogy a BorsodChem Zrt. számára nyújtott 45 millió euró összegű állami beruházási támogatás összhangban áll az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal - közölte az uniós bizottság. További indokok.

Sztrájk mérleg a Ryanair-nél. Részvényár esés, 40 ezer hoppon maradt utas

Több mint 40 ezer utast érint a Ryanair ír diszkont légitársaság dolgozóinak több országra kiterjedő pénteki részleges munkabeszüntetése, amely miatt 250 járatot töröltek Európa-szerte. A sztrájk napján 13,12 euró volt a Ryanair-részvények értéke a dublini tőzsdén, 20 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal korábban.

Csarnok átadás a berceli NIDEC-gyárban

Új csarnokot avattak pénteken a berceli NIDEC GPM Hungary Kft.-nél, a japán tulajdonú autóalkatrész-gyártó üzem beruházása 15 milliárd forintból készült el.

KSH: A termelői árak emelkedési üteme mérséklődött augusztusban 

Augusztusban lassult az ipari termelői árak három hónapja tartó élénk emelkedése, összességében 8,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva az előző havi 8,4 százalék után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.

PM: Több adót fizettünk, mert csökkentek a közterhek

Az év első nyolc hónapjában 350 milliárd forinttal több adóbevételt könyvelhetett el az állam a tavalyi év hasonló időszakához képest; a pénzügyminisztérium szerint ez a közterhek csökkenésével van összefüggésben

A Wembley Stadiont megvette egy pakisztáni-amerikai milliárdos

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) igazgatótanácsa csütörtökön egyhangúlag támogatta a Wembley Stadion eladását.

Német pilóták is csatlakoznak a Ryanai részleges munkabeszüntetéséhez

Német pilóták is csatlakoznak a Ryanair ír diszkont légitársaság dolgozóinak több országra is kiterjedő pénteki részleges munkabeszüntetéséhez, amely miatt 150 járatot töröltek Európa-szerte - jelentette be a Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet.

Állami cégvezetők az ÁSZ etikus közpénzügyi vezetőképző programján

Állami tulajdonú gazdasági társaságok vezetőinek képzésével folytatja az etikus vezetőképző programját az Állami Számvevőszék. A Fókuszban az állami vállalatok - konferencia és közpénzügyi vezetőképzés című kurzus 25 vállalatvezető képzését biztosítja. 

Hatmilliárdos kockázati tőkealap, társadalmilag hasznosuló projektekre

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB), a Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete (THBE), valamint az Európai Beruházási Alap (EIF) 6,25 milliárd forint tőkebefektetéssel Social Impact Fund elnevezéssel társadalmi hasznosságú tőkealapot indít - jelentette be a három szervezet Budapesten sajtótájékoztatón. 

Tésztagyárat avattak Gyermelyen

A Gyermelyi Zrt. telephelyén Varga Mihály pénzügyminiszter és Tóth Béla, a vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtökön felavatta a társaság 7,2 milliárd forintos beruházással épült új tésztagyárát, amelyhez a magyar kormány 2,4 milliárd forint támogatást nyújtott.

A Spar kapta a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat 

Első alkalommal adták át a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat, az elismeréssel az egészséges és biztonságos magyar termékek piacra juttatását ismerik el, amelyet a Spar Magyarország Kft.-nek ítéltek  - fogalmazott az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára Tapolcán. 

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.